Jelenlegi hely

Bébiológia - 27. hét

Bébi(bi)ológa, azaz Manó fejlődése hétről hétre: a várandósság huszonhetedik hete.

27. hét

Arthur Schopenhauer is megmondta (pedig ő igazán pesszimista volt): „Ösztönszerűleg inkább hajlunk a reményre, mint az aggodalomra – amint szemeink is maguktól a világosság felé fordulnak, nem a sötétség felé.”

Bizony, bizony! Már magzati létünk e korai napjaitól igazolódik eme bölcsesség… Mostantól, midőn a recehártya (más néven látóideghártya, egyéb néven retina) mind a tíz egymásra simuló rétege elkészült, ezaz a hely, ahol az anyaméhbe beszűrődő, puha narancs-rózsaszínbe burkolózott fénysugár eléri a bulbus oculi (más elnevezéssel szemgolyó) belső falát. Ez pediglen arra készteti a mi kis emberpalántánkat, hogy a harmadik trimeszterrel már bátran, nyitott szemmel nézzen szembe!

A palánta 37-40 centi hosszú, súlya pedig több mint egy kiló.

A rajzot Mucsi Tina készítette, a szöveget pedig az ötgyermekes Kaposvárimaminak, azaz Patak Cs. Gyöngyvérnek köszönhetjük.

A rajz és/vagy a szöveg jogellenes (a szerzők írásbeli hozzájárulása nélküli)  felhasználása esetén a közzététel napi díja (kötbér) bruttó 25.000 forint képenként / mondatonként.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére