Jelenlegi hely

A Forrás Néptáncegyüttes kapta az első díjat a Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon

A százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes sikerét hozta az 23. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál, amelyen péntektől vasárnapig az ország különböző részeiről érkezett tizenhat táncegyüttes és számos zenész lépett színpadra a versenyprogramban

  A neves szakemberekből álló zsűri – Felföldi László néptánckutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja elnökletével – ítélte oda a helyi vállalkozók, a szolnoki önkormányzat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap és a Tiszta Formák Alapítvány által felajánlott díjakat.

A legrangosabb kategóriában, az együttesek versenyében a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes vitte el a pálmát.

A szólisták közül Dömötör Lucát, az AJDA-Budapest Kortárstánc Főiskolától és Kabdebon Szabolcsot, a Tisza Táncegyüttes táncosát találták a legjobbnak a szakemberek.

A zenei első díjat a Dűvő Zenekar kapta a fesztiválon nyújtott összteljesítményéért.

A legjobb koreográfus díjat Bólya Dávid a Legény, búcsú? című koreográfia megalkotásáért érdemelte ki.

A fesztivált 1964-ben rendezték meg először. Hosszú éveken át tartó sikeres rendezvények után 1999-ben megszakadni látszott a sorozat, de a Tisza-parti városnak 2009-ben sikerült újraindítania a rendezvényt.

Forrás: info.szolnok.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére