Jelenlegi hely

Az Év Anyavállalata 2012

2012-ben harmadik alkalommal osztották ki az Év Anyavállalata díjat annak az anyának, aki gyermekek mellől a legnagyobb teljesítményt nyújtva építette fel cégét. 

Gellén Nóra, az anyukák és kismamák helyi információs oldalait tömörítő franchise hálózat megálmodója 2010-ben különdíjat nyert ezen a versenyen, 2011-ben - már mint Imami® csapat - 4. helyezést értek el az Imami® oldalakat működtető anyák, 2012-ben pedig kétszeresen is dobogóra álltak: a közönségszavazáson 1., a szakmai zsűri döntése értelmében a 2. helyezés elnyerve.
 

A képen az "Év Anyavállalata" verseny szervezőjét és a közönségszavazás nyerteseit látod

 
Az Év Anyavállalata pályázat célja: felhívni rá a figyelmet, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút. Az évről - évre megrendezett verseny során olyan anyukákat mutatnak be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat.
 

  
Közönségdíj                                                              Szakmai díj
 
Az Imami számára a verseny véget ért, de fontos számunkra, hogy biztassuk, segítsük azokat az anyatársainkat, akik vállalkozáson törik a fejüket. Ennek legjobb módja, ha olyan anyákat mutatunk be, akiknek már sikerült: ők mesélnek a hogyanokról,  a nehézségeikről és sikereikről.

Ha vállalkozó anyaként Te is szívesen bemutakoznál, vagy ismersz olyan anyát, aki példa lehet mások számára:  vedd fel velünk a kapcsolatot!
 
Az Év Anyavállalata versenyt azóta is minden évben megrendezik április-május hónapban: jelentkezz te is és szerezz ismertséget vállalkozásodnak!
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére