Jelenlegi hely

Ha megszavazzák, még ma megszűnik a lakáspénztári konstrukciók állami támogatása

Megszünteti a kormány a lakástakarékpénztári konstrukciók állami támogatását. De mi lesz a már meglévő szerződésekkel?

Megszünteti a kormány a lakástakarékpénztári konstrukciók állami támogatását – derül ki abból a módosító javaslatból, amit a fideszes Bánki Erik egyéni indítványként nyújtott be a parlamentnek. A módosítót hétfőn megtárgyalta az Országgyűlés gazdasági bizottsága, kedden akár el is fogadhatják. A törvényjavaslat indoklása szerint a 20 éve működő lakástakarék-konstrukció állami támogatása nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is extraprofitot realizálnak. A szöveg szerint idén több mint 70 milliárd forintra rúghat már összesen a lakástakarékokra adott állami támogatás mértéke, miközben 2010 óta a négy lakástakarékpénztári szolgáltató közel “60 milliárd forint extraprofitot realizált”.

Mi lesz a már megkötött szerződésekkel?

A törvény visszamenőlegesen természetesen nem lesz érvényes, tehát a már megkötött szerződésekre kifizetik az állami támogatást, de a hatályba lépéstől számítva viszont nem igazán lesz értelme lakástakarékot kötni, hiszen ebben a konstrukcióban éppen az volt a jó biznisz, hogy az állam hozzátett 30 százalékot a lakáscélú megtakarításhoz. Akinek már meglévő szerződése van, az a módosító értelmében csak úgy hosszabbíthatja meg a megtakarítási periódusát (4 évesről 10 évesre), hogy a meghosszabbított időre már nem jár az állami támogatás.

A keddi szavazás lehetősége egyben arra a kérdésre is válasz, hogy lesz-e még idő a törvény elfogadása előtt lakástakarékot kötni azoknak, akik mostanában szerettek volna: nem lesz. A lakossági megnövekedett érdeklődés már hétfő délután érezhető volt. Kedden kora reggel a roham meg is indult az érintett bankfiókokban, ahol az ügymenetet lassítja, esetenként teljesen blokkolja a szokatlanul nagy érdeklődés.

Miért ennyire kedveltek a lakástakarékpénztári konstrukciók?

A magyar lakosság 13 %-a rendelkezik ilyen típusú szerződéssel. Ehhez a megtakarítási formához nem kell, hogy az embernek milliói álldogáljanak céltalanul, havonta kis összegeket is be lehet fizetni, ráadásul a négyéves futamidejű lakástakarék-szerződések hozama a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben jóval magasabb, mint bármi más hasonlóan elérhető és kockázatmentes befektetés.

Ezzel a döntéssel az egyik legnépszerűbb és szakértők szerint az egyik legjobb és leginkább elérhető megtakarítási forma alól húzza ki a szőnyeget a kormány, hogy olyan támogatási formák felé nyomja az embereket, amelyek nem igazán alternatívái a lakástakarék-pénztáraknak.

Ez Európa más országaihoz képest kiemelkedően magas támogatás. Míg külföldön 8-18 százalékot dob az állam a hasonló konstrukciókhoz, a magyar állam 30%-os, évente maximum 72ezer forintos támogatást ad minden szerződéshez.Éppen ezért hozzáértők szerint már évek óta számítani lehetett arra, hogy a kormány egyszer csak csökkenteni fogja az állami támogatás mértékét, de hogy egyik napról a másikra teljesen kiszáll a konstrukcióból, arra azért nem.

 

ADL - Debrecenimami

Forrás: Index; képek: Pixabay;

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Mely napokon kapjuk kézhez a családi pótlékot? A hivatalos folyósítási dátumok és a családi pótlék összege 2021-ben.
Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

A „Mindenki hazudik” című könyv szerzője szerint a Google-kereséseink sokkal reálisabb képet mutatnak rólunk, mint például a közösségi oldalakon megjelent posztjaink, hiszen itt olyan dolgokat is megvallunk, amiket különben sehol, senkinek máshol. Tudtad, hogy az algoritmusok jobban ismernek téged, mint te magadat?                                 
3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

Jó, kimondom: kifejezetten szorongó alkat vagyok. Ha éppen nincs semmi különösebb, amin lehet aggódni, akkor biztos lehet benne mindenki, hogy pár órán belül találok valamit, amin a családommal együtt tudunk forgolódni. Mióta gyerekeim vannak, bevallom őszintén, nincs is túl nehéz dolgom. Anyaként mi mást is lehet csinálni, mint lépten-nyomon valami miatt aggódni? :)
Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Újdonság az államilag támogatot lakásfelújítás, nem csoda, ha rengeteg a kérdés. Körbejártuk a témát, ki, hogyan és mikor jogosult az igénylésre. Elő a számológépet, laptopot, papírt, és indulhat a tervezgetés!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére