Jelenlegi hely

Rakéta és mókuskerék - Retro játszóterek

Láncos hinta, fémgömb, betonpadkás homokozó, csattanós libikóka – akik a nyolcvanas években voltak gyerekek, biztosan emlékeznek az ilyen játszóterekre. Ma már a mókuskerékről egészen más jut eszünkbe...

A Pál utcai fiúk hősei még a grundon, a Füvészkertben vagy a Múzeumkertben játszottak. Magyarországon a 1920-as években alakítottak ki először olyan tereket, amelyeket kimondottan gyerekeknek hoztak létre.

A játszótér a gyerekek életének fontos helyszíne, a szórakozás mellett egy közösségi tér, a szocializáció, a képességek fejlesztésének eszköze is egyben. A játszóterek kialakulásának is története van.

A babák is hintáznak (Budapest, Békásmegyer, 1983)

A 20. század elején a modern nagyvárosok fejlődésével megjelent az igény, hogy a gyerekek számára kialakítsanak olyan biztonságos és egészséges környezetet, ahol szabadon tudnak játszani. Itt a sötét udvarok és poros utcák helyett a jó levegőn lehetnek. 1928–1933 között szép játszóterek épültek csúszdával, homokozóval, hintával, mászókával, ivókúttal.

A hölgyek és urak is kipróbálják a csúszdát, kalapban, kabátban, ahogy illik (Budapest, VIII.ker.,1936)

Később a szocializmus éveiben a lakótelepek mellé játszóterek is épültek. Ekkor a beton és a vas volt meghatározó: rakéta-, cica-, gömb alakú mászókák, az acélból készült hinták, hullámmászókák, libikókák, betonpadkás homokozók. A színes műanyag csúszdák is ebben az időben jöttek divatba.

Praktikus öltözék játszóterezéshez: fehér ruha a kislánynak, magassarkú anyukának (Budapest, Városliget, 1969)

A népszerű mókuskerék és a gömbmászóka (Budapest, 1968)

Színes csúszdák a Hajógyári-szigeten (Budapest, 1981)

Belvárosi szórakozás (Budapest, VII.ker, Klauzál tér, 1972)

Rakéta és betonpadkás homokozó (1968)

Betonregeteg a lakótelepen, sok gyerek-kevés hinta (Budapest, XIII.ker.,1964)

Számháború 1983-ban

Kisvonat fából (1982)

Amikor a játékok csúcsa a pedálos Moszkvics volt (Budapest,Vérmező, 1979)

Csináld magad! - eredeti megoldás

A 80-as években már több helyen fajátékok is megjelentek, amelyek már biztonságosabbak és szebbek is voltak: mókuskerék, kisvonat, körhinta, palánkvár, kötélhágcsós mászóka.

2008 után az európai uniós szabványnak kell megfelelniük a játszótereknek. A betont és a kavicsot felváltotta a biztonságos gumiborítás és a változatos, színes műanyag játszóeszközök.

Szent Ferenc játszótér (Budapest, XII.ker., 2018)

A sablonos megoldások mellett egyre népszerűbbek a különleges, egyedi parkok: a mai gyerekek kipróbálhatják a tematikus-, mesefigurás-, öko-, vizes és integrált játszótereket.

Fotók: Fortepan

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére