Jelenlegi hely

Koronavírus - magyar pályázó nyert a Bázeli pályázaton

Pályázatot hirdetett a Bázeli Zeneakadémia, melynek a célja az volt, köszönetet mondjanak a világjárvány idején az egészségügyben, étkeztetésben és az egyéb segítő szakmákban folyamatosan dolgozó embereknek, rávilágítsanak az ő munkájukra, egyben nekik lelki támogatást, megerősítést adjanak. Mindezt az akadémiához híven a zene vagy a tánc nyelvén tolmácsolva.

A cél nem elsősorban a verseny, pénzbeli jutalom volt, hanem hogy a hallgatókat ösztönözzék arra, hogy személyesen járuljanak hozzá a zenével a jelenlegi nehéz helyzethez. 

A magyar Mentes Dániel saját készítésű videóval pályázott, melyben egy evangélikus egyházi éneket (Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök Királyát! 103. Zsoltár) dolgozott fel, ill. annak szövegét írta át - a dallal megnyerte a versenyt.

Az énekhez készült karantén-videó valóban különleges lett. Nemcsak várhatóan a zsűri különdíját is elnyeri vele, hanem tényleg karantén-jellege van. A többszólamú dalt egyedül énekelte fel - annak minden szólamát. A külső helyszínek pedig azért lettek teljesen különlegessé, mert a normál időben emberektől, autóktól zajos utca teljesen kihalt - ezúttal nem az útlezárások miatt. A videóbó nem hiányzik a kedves humor sem: 1-1 versszakhoz Dániel maskrába bújt.

Elmondása szerint az egyházi ének átdolgozásával a céja az volt, hogy rávilágítson: a társadamunk legégetőbb problémája a félelem és a reményvesztettség - melyekre a szeretet adja meg a választ és a megoldást. A szeretet pedig János evangéliuma szerint nem más, mint maga az Isten.

Segíts, ha tudsz, a szeretet legyőzi a félelmet, így tudsz testvériességet tanúsítani!
 

forrás:
Bázeli Zeneakadémia honlapja
youtube
kotoszo.blog.hu

Szerző:

Szombathelyimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére