Jelenlegi hely

Szilveszteri hagyományok, babonák

Az újévi szokások nem változtak az idők folyamán még mindig úgy tarják: ”amilyen az újév napja, olyan lesz az egész esztendő is”.

 

Szilveszterkor és újévkor a szokások és hiedelmek célja, hogy biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, bő termést, az állatállomány szaporaságát, ilyenkor még a kevésbé babonás emberek is kaphatók egy kis varázslatra.

 
 

 

10 jó tanács a hagyományokhoz híven:
  

  1. Szilveszter napján nem szabad teregetnünk, így mosnunk sem, mivel teregetés közben kirázzuk a gazdagságot; és ne öntsük ki a szemetet sem, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból! 
     
  2. Pontosan a gazdagság miatt nem ehetünk szárnyast újév napján, hiszen azok hátrafelé kaparják a pénzt, a sikert, míg a malacok az orrukkal túrják azt nekünk ki. A négylevelű lóherét tartó malac az egyik legfontosabb szerencseszimbólum, így ezen a napon malachús jár mindenkinek, a szárnyasokat pedig felejtsük el.
     
  3. De ne felejtsük el a legfontosabbat: a lencse, a bab vagy bármilyen aprószemes étel fogyasztását, mert az sok pénzt és szerencsét hoz a házhoz.
     
  4. Szilveszter éjszakájára süssünk szerencsepogácsát. Az egyikbe tegyünk egy érmét: a mondás szerint aki megtalálja, annak nagy szerencséje lesz!
     
  5. Készítsünk rétest, a gazdagság hosszúságát a rétes hosszúsága határozza meg, de mindkét vége érjen a tepsi széléig.
     
  6. A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyómenti vidékeken szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), másutt viszont baljós állat, hiszen elúszik vele a szerencse.
     
  7. Az óévtől mindig hangosan-zajosan búcsúzzunk el, hogy elijesszük az ártó szellemeket, innen ered a duda fújása. Aki babonás fújja jó hangosan, hiszen régen is kereplővel, dudákkal, kolomppal próbálták elűzni a bántó szellemeket a legények!
     
  8. Az is nagyon fontos, hogy az év utolsó napján csupa jó dolgokkal vegyük körül magunkat – tilos a takarítás anyukák!
     
  9. Az év első napján pedig tartózkodjunk a veszekedésektől, családi viszályoktól, mert az egész évünket veszekedés fogja jellemezni.
     
  10. Újév napján ajándékozzuk meg gyermekeinket, de csak dióval, almával vagy pogácsával.

Óvatosan a fogadalmakkal, csak olyat fogadjunk meg, amit be is tudunk tartani!

 
Nagyon Boldog és Sikerekben Gazdag Új Évet Kíván Kicsiknek és Nagyoknak az imami szerkesztősége!
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére