Jelenlegi hely

Babás-Mamás avagy Instant életképek a babás hétköznapokról

Ezeket a rövid történeteket akkor is olvashatod, ha csak pár perced van. Például miközben próbálsz nyugodt maradni, amíg a gyerek kihisztizi magát. Vagy amikor várod, hogy a kicsi végre elaludjon szopizás után, hogy el tudd venni tőle a cicit. Vagy amikor még várandósan órákig szobrozol az SZTK-ban, és iszod azt a felejthetetlen glükóz-koktélt.

A sztorikhoz az ihletet az élet szolgáltatja, múzsáim a kislányaim, akik immár három, illetve egy éve verik fel Szanda csendjét. Könyvtáros vagyok, aki pár éve elhatározta, hogy kihasználja azt az időt, amíg otthon van, és írni fog. Kis naivként nem számoltam azzal, hogy nemcsak én leszek otthon, hanem a gyerek(ek) is. Sőt, Apa is feltűnik általában reggel-este, hogy kaját, tiszta ruhát, egyebeket kérjen. Hamar rájöttem, hogy az alvás fontosabb az álmoknál, főleg, ha az egyik gyerek kicsi, a másik meg pici, itt aztán nem lesz idő egy regényre. Olvasásra sem, nemhogy írásra!

De mi nők nem hiába vagyunk arra is képesek, hogy a maradékból ünnepi ebédet hozzunk össze. Kreatív háziasszonyként, ha eszembe jut valami írnivaló, akkor azt gyorsan felírom az első kezem ügyébe kerülő papírra, legyen az bolti blokk, papírtörlő, vagy lisztes zacskó. Később, lopott perceimben, ha a gyerek végre elalszik, és odaenged a géphez, akkor a ház minden szegletében heverő papír fecnikből összehozok valami értelmeset.

Neked, Kedves Anyatársam, azért hogy legyen, ami erőt ad egy húzós, nem alvós nap végén (kezdetén). Hogy nevess másokon, amikor magadon már nem tudsz. Hogy tudd, nem vagy egyedül, ha azt érzed, hogy te vagy a legboldog(talan)abb nő a világon.

Kívánom, hogy feledkezz meg gondjaidról legalább addig a pár percig, amíg olvasol!


Te hogyan éled meg a babás hétköznapokat? Szólj hozzá! 

Szerző: Gacov Katalin - két pici lány anyukája :-)
http://gacov.hu/szerzorol/

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Idén újra látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 72. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
„Hagyj el egy mikulás csomagot” és csalj mosolyt egy kisgyermek arcára

„Hagyj el egy mikulás csomagot” és csalj mosolyt egy kisgyermek arcára

Ha felerősödik a vágy, hogy segíts másokon, akkor itt egy remek lehetőség, amivel bizony nagy mosolyt csalhatsz egy gyermek arcára! Nincs más dolgod, csak egyszerűen december 6-ára készíts egy mikulás csomagot, és rakd le egy padra, egy párkányra, bárhová, ahol egy kisgyermek megtalálhatja.
Fénylő ablakok nyílnak – Világító adventi kalendárium

Fénylő ablakok nyílnak – Világító adventi kalendárium

Élő adventi naptárrá változnak azok a települések, ahol a házak ablakait ünnepi fénybe és díszbe öltöztetik, számmal jelölve a napokat december elsejétől karácsonyig. A várakozás izgalma igazi közösségi élménnyé válik. Testi-lelki egészséget szolgáló program lehet ilyenkor az esti séta lakóhelyünk utcáin.
Sorozatfüggő, gasztromán, kirakós vagy kitalálós... adventi kalendárium ötletek

Sorozatfüggő, gasztromán, kirakós vagy kitalálós... adventi kalendárium ötletek

Avagy last minute adventi kalendáriumok. Míg határidők léteznek, a last minute kifejezés örök szóhasználatban marad. Percek alatt kell megoldanunk 24 egyformát és a belevalókat. Hidd el, nem olyan nagy ördöngősség, már ha van inspiráció.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére