Jelenlegi hely

Újraindul a Dunakanyar hajós körjárata

Április 24-től megcsodálhatjuk a Dunakanyar szép látványát, ismét elindul a népszerű hajós körjárat. A Visegrád–Nagymaros–Zebegény–Dömös–Nagymaros–Visegrád útvonalba idén Szobot és Verőcét is bekapcsolják.

A kirándulók által kedvelt hajós körjáratot a Dunakanyarban idén először április 24-én, szombaton indítja újra a Mahart a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon. 

Júniustól további három körjáratot indul a Dunakanyarban: az Esztergom–Szob–Zebegény és a Szentendre–Leányfalu–Tahitótfalu–Visegrád, illetve újdonságként a Vác–Verőce–Visegrád útvonalon. 

Áprilisban pénteken, szombaton és vasárnap délelőtt 10 órakor, valamint délután 14 órakor indul hajó Visegrád hajóállomásról, májustól szeptemberig pedig hétfő kivételével minden nap közlekedik majd a körjárat, és hétvégenként nagyobb gyakorisággal.

A járatra 1000 forintért válthatunk napijegyet, amellyel az adott napon bármelyik kikötőben fel- és leszállhatunk, tetszőlegesen megszakítva az utazást. Ha kutyát vagy bringát is vinnénk magunkkal, ezekért további 500-500 forintot kell fizetni. Az utazás ingyenes a Kajla útlevéllel rendelkező diákok és a két éven aluliak számára.

Látnivalók a dunakanyari körjárat útvonalán: Esztergomi bazilika, Vármúzeum, Duna Múzeum, Prédikálószék kilátó, Dobogókő, Rám-szakadék, Zebegény: Kós Károly kilátó, Encián házak, Hajózástörténeti Múzeum, Visegrád: Mesekert, Mátyás Király Múzeum, Salamon-torony, Fellegvár, Bobpálya

A dunakanyari körjárat menetrendje

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére