Jelenlegi hely

Így büntetik az óvodai mulasztást

A kötelező óvodába járás szeptemberi bevezetésével nemcsak az iskolakerülést, hanem az óvodai mulasztásokat is lehet majd pénzmegvonással szankcionálni – tudta meg a Magyar Nemzet. Húsz igazolatlan nap után jövő januártól itt is lehetőség lesz a családi pótlék folyósításának szüneteltetésére – tudta meg a Magyar Nemzet.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságért és családügyért felelős államtitkársága a lap érdeklődésére közölte: amennyiben az óvodás gyerek igazolatlan hiányzása meghaladja az öt nevelési napot, a jegyző figyelmezteti a szülőt a mulasztásra, illetve annak következményeire. Ha a hiányzások mértéke ennek ellenére eléri a húsz napot, akkor 2016. január 1-jétől az óvodás gyermekek esetében is lehetőség lesz a családi pótlék folyósításának szüneteltetésére.

Jelenleg 316 ezer gyermek jár óvodába, számuk becslések szerint szeptembertől további 20-25 ezerrel nő, vagyis az intézkedés mintegy 340 ezer gyermeket és családját érinti majd. A lap beszámol arról is, hogy az idei tanév első felében tovább csökkent az iskolai igazolatlan hiányzások száma, az első félévben csupán 5613 gyermek esetében kellett megvonni az iskoláztatási támogatást, mert ötven óránál többet hiányzott igazolatlanul.

Forrás : http://www.hirado.hu/

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére