Jelenlegi hely

A nyári szünetben is megoldott a rászoruló gyermekek étkeztetése

Elkezdődött a nyári szünet, s ezzel kezdetét vette a szociális nyári gyermekétkeztetés is. 

Mindez azt jelenti – mondta mai sajtótájékoztatóján Szabó István alpolgármester -, hogy 43 napon át mintegy nyolcszáz rászoruló gyermek kap napi egyszeri meleg ételt térítésmentesen. A sajtótájékoztató helyszínén Póta Sándor önkormányzati képviselő is segédkezett az ételosztásban.

Szolnokon pályázati forrásból 746 gyermek étkeztetése biztosított 2015. június 22. és augusztus 19. között 43 napon keresztül 14 millió forint értékben.

A város vezetése és közgyűlése fontosnak tartja, hogy minél több rászoruló gyermek részesüljön az ingyenes étkezésből, ezért a pályázat benyújtásán túl vállalta saját forrásból további 130 fő rászoruló gyermek részére napi egyszeri meleg étkezés biztosítását 43 napon át, melynek költsége 2,5 millió forint. Az önkormányzati forrásból történő étkeztetéssel együtt 876 fő gyermek étkeztetését tudjuk biztosítani a nyári szünetben.

Az étkeztetésben csak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek vonhatóak be, az oktatási intézmények közreműködésével a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása, Humán Szolgáltató Központ, Gyermekjóléti Szolgálata elvégezte a leginkább rászoruló gyermekek kiválogatását. 

Jelenleg Szolnokon 2054 fő 0-17 éves gyermek részesül ilyen ellátásban, közülük igyekeztek a szakemberek a leginkább rászorulókat kiválogatni. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek 43 % részesül étkeztetésben a nyári szünidő alatt.

Valamennyi érintett gyermek családját levélben tájékoztatták az étkezés igénybevételének módjáról és helyéről. A tapasztalatok alapján további 150 főt értesítettek ki, hogy amennyiben lesz olyan gyermek, aki menetközben lemondja az étkezést helyette igénybe vehesse az ellátást.

Az ételosztásra az alábbi helyeken kerül sor:

-          SZKTT HSZK Gyermekjóléti Központ (Karczag L. út 2.)

-          Szandaszőlősi Művelődési Ház (Gorkij út 47.)

-          Biztos Kezdet Gyermekház (Gyopár út 6.)

-          SZKTT Humán Szolgáltató Központ (Városmajor út 67./a)

-          Kőrösi-Csoma Sándor Általános iskola és Konstantin Alapfokú Művészeti Intézmény udvara (Nagy I. krt. 20. )

Csak azok részére tudnak biztosítani étkeztetést, akik megkapták az értesítőt és azt magukkal viszik az abban megjelölt osztóhelyre.

Az ételt a GYIA készíti el a tiszaligeti konyhán, szállításról a polgármesteri hivatal és az ESZI  gondoskodik. Az osztást a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása, a Humán Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálata és a Családsegítő Szolgálat munkatársai koordinálják.

Forrás: info.szolnok.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére