Jelenlegi hely

Várandósság

Oldalak

A magzat arca tükrözi az anya dohányzásának káros hatásait

A magzat arca tükrözi az anya dohányzásának káros hatásait

Az anya dohányzásának káros hatásai tükröződhetnek a méhben lévő magzat arcán - mutatták ki négydimenziós ultrahangfelvételek elemzésével brit kutatók.

Az EU legtöbb országában emelkedik a császármetszések aránya

Az EU legtöbb országában emelkedik a császármetszések aránya

Az Európai Unió legtöbb tagállamában folyamatosan emelkedik a császármetszés aránya, bár néhány országban a jelenség mérséklődésére is van példa.

Az anya és a baba jogai a szülészeten

Az anya és a baba jogai a szülészeten

A Nemzetközi AnyaBaba-barát Szülészeti Ellátásért Kezdeményezés szerint a humánus és bizonyítékokon alapuló ellátás a szülés-születés során emberi jog.

Bevásárlólista kismamáknak

Bevásárlólista kismamáknak

Az első gyermeküket váró szülőknek nagy gondot okoz, hogy mit is vásároljanak a pocaklakónak. Sok reklámot kapunk ilyenkor, aminek bedőlünk - persze később kiderül, hogy felesleges volt a terméket megvásárolni.

 
A méret a lényeg – a pelenkánál is?

A méret a lényeg – a pelenkánál is?

Mielőtt megszületik az első gyermek, azt sem tudja a leendő anya, hogy milyen pelenkát vegyen neki. Később bőven lesz alkalma a pelenkák világába beletanulni: addig, amíg szobatisztává nem válik egy gyermek, átlagosan 5000-szer kell bepelenkázni, ami profi kezekben is legalább 200 órát vesz igénybe.

Várandós anya pocakja

A „Magzat hangja” program külföldön is debütált

Magyarországon a statisztikák szerint minden 200. életképes magzatot elveszítjük méhen belül. Nem jobb a helyzet Németországban sem.

Terhesség alatti hüvelygomba

Terhesség alatti hüvelygomba

Akkor sem ajánlatos a kismamáknak öngyógyszerezésbe kezdeni, ha biztosan felismerik a hüvelygomba tüneteit, és esetleg terhességük előtt hasonló problémájukat már sikeresen kezelték vény nélkül kapható gyógyszerekkel.

Mit ne egyenek a kismamák? – liszterózis, toxoplazmózis, szalmonella

Mit ne egyenek a kismamák? – liszterózis, toxoplazmózis, szalmonella

Vannak olyan, élelmiszerek útján megszerezhető bakteriális fertőzések, mint a liszteriózis, a toxoplazmózis és a szalmonella, amik terhesség alatt, a magzat veszélyeztetése miatt kiemelt figyelmet érdemelnek.

Javult a mesterséges megtermékenyítéssel született babák egészsége

Javult a mesterséges megtermékenyítéssel született babák egészsége

Javultak a mesterséges megtermékenyítéssel született babák egészségi kilátásai, kevesebben születnek közülük kis súllyal vagy élettelenül - derül ki egy húsz évet felölelő tanulmányból.

Szülési terv kell vagy tájékozódás?

Szülési terv kell vagy tájékozódás?

Szülést tervezni nehéz, hiszen számtalan helyzet és körülmény sodorhatja az eseményeket a megtervezettől eltérő mederbe. A lényeg a lehetőségek és korlátok megismertetése a mamával a komplikációmentes szülés érdekében.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása a normális szülésre

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása a normális szülésre

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) 1999-ben gyakorlati kézikönyvet adott ki a normális szülés alatti ellátásról, megvizsgálta a legáltalánosabban alkalmazott szülészeti beavatkozások mellett, illetve ellen felmerülő bizonyítékokat, és ezek alapján ajánlást fogalmazott meg.

Gének üzenete – Megfejthető titkok magzati korban

Gének üzenete – Megfejthető titkok magzati korban

Jó géneket örökölt… Rosszak a génjei… Mindenért a gének felelősek egészségünkkel kapcsolatban – ilyen és ezekhez hasonló kijelentések gyakran hangzanak el, de vajon minden egészségügyi problémánk visszavezethető a génekig?

Anyává válni 35 felett

Anyává válni 35 felett

"Mindennek megvan a maga ideje”,- tartja a mondás. Nincs azonban az a bölcs, aki minden tényezőt figyelembe véve – beleértve az egészségi állapotot, pszichés faktorokat, anyagi helyzetet és karriert – meg tudja mondani, hogy mikor a legszerencsésebb teherbe esni.

Tetovált kismamák

Tetovált kismamák

Ha tetoválásra vágyik egy nő, figyelembe kell azt is venni, hogy még szülés előtt áll-e, netán éppen várandós, vagy már túl van a terhesség(ek)en.

Tenyérnyi gyerekek – dokumentumfilm a koraszülöttekről

Tenyérnyi gyerekek – dokumentumfilm a koraszülöttekről

A film a babák, orvosaik és ápolóik történetét bemutatva olyan mozgalmas hónapokat követ végig a Semmelweis Egyetem egyik koraszülött-intenzív osztályán, amikor a ma már elavult műszereket, 13-15 éves inkubátorokat, tíz évesnél idősebb lélegeztetőgépeket kicserélik, segítve, hogy a gyermekek kevesebb szövődménnyel élhessék át a legkritikusabb, első heteket.

Július 2-ától már nem kötelező az AFP-szűrés

Július 2-ától már nem kötelező az AFP-szűrés

Július 2-ától nem kötelező az AFP- (alfa-fetoprotein) vizsgálat, azt csak akkor végzik el, ha a kismamát kezelő szakember ezt kéri - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kedden az MTI-vel.

Keddtől változik a várandósgondozás rendje

Keddtől változik a várandósgondozás rendje

Az emberi erőforrások miniszterének rendelete szerint július elsejétől az alacsony kockázatú terhességeknél szülésznők végezhetik a várandósgondozást, és a védőnők szerepe is hangsúlyosabbá válik.

Mi az a TORCH szűrés, és miért érdemes elvégeztetni?

Mi az a TORCH szűrés, és miért érdemes elvégeztetni?

A TORCH olyan fertőzések nevének kezdőbetűiből álló betűszó, amelyek a magzatra veszélyt jelenthetnek, amennyiben az anya nem védett még. Ezek azok a fertőzések, amelyeken a lakosság nagy többsége már gyerekkorában átesett, így szervezete felismeri később a betolakodót és ellenanyagokat termel, ezáltal megvédve a magzatot is.

Alkotmánybíróság: a várandós akkor is védett, ha nem szólt előre

Alkotmánybíróság: a várandós akkor is védett, ha nem szólt előre

Alaptörvény-ellenes a munka törvénykönyvének (Mt.) az a rendelkezése, amely szerint a várandós nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról még a felmondás közlése előtt beszámolt munkáltatójának - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab), és keddi határozatával megsemmisítette a kifogásolt rendelkezést.

Változások a várandósgondozásban – újabb lépés a bábai gondoskodás felé

Változások a várandósgondozásban – újabb lépés a bábai gondoskodás felé

Júliustól változik a várandós kismamák gondozásának rendje. A legfontosabb eltérés az, hogy a várandósság gondozását és a szülés kísérését már nemcsak szülész-nőgyógyász szakorvos, hanem szülésznő, bába is végezheti.

A megszületés élménye – szülés a baba szempontjából

A megszületés élménye – szülés a baba szempontjából

„Ilyen vagyok, ilyennek születtem” – mondjuk, amikor nehéz helyzetekbe kerülve szembe találkozunk hiányosságainkkal, elakadásainkkal. Mégis mit és milyen módon befolyásolhat az, ahogyan megérkezünk ebbe a világba?

Világra hozni - világra jönni

Világra hozni - világra jönni

Nem mindegy, hogy túlélni akarod a szülésedet vagy megélni. A szüléshez való hozzáállásod mellett a környezet is befolyásolhatja a szülés menetét. Mitől működik egy szülés és mitől nem?

Terhességi diabétesz  - szívproblémák később?

Terhességi diabétesz - szívproblémák később?

A terhességi cukorbetegség és a későbbi szívproblémák között kapcsolat lehet egy új hosszú távú amerikai kutatás szerint.

A női meddőségi esetek harmadának hátterében az endometriózis áll

A női meddőségi esetek harmadának hátterében az endometriózis áll

A női meddőségi esetek majdnem egyharmadának hátterében az endometriózis nevű, gyakran nagy fájdalommal járó, ismeretlen eredetű betegség áll - mondta el az MTI-nek Fülöp István szülész-nőgyógyász, a Róbert Károly Magánklinika meddőségi centrumának vezetője, az Endomárcius elnevezésű rendezvény szakértője.

A szülés élménye - a szülés, mint élmény

A szülés élménye - a szülés, mint élmény

Minden ember közös jellemzője az, hogy nőtől született és átélte a méhen belüli élet és a születés csodáját. Mindannyian őrzünk érzéseket, emlékeket, élménymaradványokat ebből az időből és elsőként az anyánkkal való kapcsolat által találkozunk a világgal. Éppen ezért a várandósság és a szülés egész életünkre kiható élménnyé válik, akár szülőként, akár megszületett gyermekként vagyunk részesei ennek a folyamatnak.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére