Jelenlegi hely

Életmód, egészség

Oldalak

Bogárhotel a kertbe

Bogárhotel a kertbe - így készítsd, akár a gyerekekkel együtt!

Itt a tavasz, most érdemes bogárhotelt készíteni. Kertünk hasznos kis lakóinak szinte bármilyen természetes anyagból megfelel a szállás, és a gyerekek is szívesen részt vesznek az elkészítésében. Ha szétnézünk az udvaron, biztos találunk az építkezésből, kerti hinta vagy homokozó elkészítésekor megmaradt anyagokat, amit fel tudunk használni az építéshez.

Milyen lesz az idei nyári bakancslistád?

Milyen lesz az idei nyári bakancslistád?

Naivan azt gondoltam a tavalyi évünk után, hogy az idei a nagy lezárások időszaka lesz. Hogy mekkorát tévedtem, az márciusban már körvonalazódott. Nem akarlak untatni a részletekkel, hiszen lépten-nyomon Te is azt hallhatod ismerőseidtől, hogy fenekestül fordult fel az életük. Nálunk sem történt ez másként.

Kerékpárral is biztonságosan

Kerékpárral is biztonságosan

A kerékpárosokra ugyan úgy vonatkozik a KRESZ, mint az autóvezetőkre. Te mennyire vagy tisztában a kerékpáros szabályokkal?

Milyen egy jól felszerelt bicaj?

Milyen egy jól felszerelt bicaj?

Ahogy a jó idő beköszönt, szerencsére egyre többen pattannak kerékpárra. Most több okból is érdemes nyeregbe szállni. A te biciklid is készen áll a tekerésre?
A gyermekkori nyelvtanulás módosítja az agy fejlődését

A gyermekkori nyelvtanulás módosítja az agy fejlődését

Jelentősen befolyásolja az agyszerkezetet az, hogy mennyi idősen kezdi el egy gyermek első idegen nyelvét tanulni - derült ki egy kutatásból.
Tornázz a plüssöddel - játékos torna gyerekeknek

Tornázz a plüssöddel - játékos torna gyerekeknek

Ingyenes online, játékos torna indult a kicsiknek és nagyoknak. Csak vedd magadhoz a kedvenc plüssödet és már kezdheted is!

Vegyszermentes téli hajápolás

Vegyszermentes téli hajápolás

Megérkezett a tél, és vele a hajproblémák is. A kinti hideg és a benti meleg, a száraz levegő szárítják a fejbőrt és a hajat, a sapkától könnyebben zsírosodhat, mindez pedig kedvez a korpa kialakulásának. A szintetikus hajápoló kozmetikumok gyakran csak rontanak a helyzeten, mert erősen szárító hatásuk lehet1. Ápold a hajad vegyszermentesen és élj egészségesebben, Varga-Darabos Andrea Szappantündér, a Manna Natúr Kozmetikum alapítója megmutatja hogyan.

Ezért (is) fontos a pozitív szülésélmény!

Ezért (is) fontos a pozitív szülésélmény!

A beavatkozásoktól mentes szülést átélt anyák pozitívabban értékelik a szülés élményét, ami elősegítheti a további gyermekvállalásukat, egyebek között ez derült ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legújabb kutatásából.  A vágyott gyermekek megszületése és a családok bővülése szempontjából is fontos, hogyan élik meg az édesanyák a szülést.

Élet az endometriózis árnyékában

Élet az endometriózis árnyékában

Mit tesz meg egy nő azért, hogy Anya lehessen? Meddig képes elmenni akkor is, ha az orvosok már lemondtak róla? Napjaink egyik élen járó meddőséget előidéző betegsége az endometriózis. Sok helyen korunk pestiseként is nevezik- bár ez nem jár halállal és nem is fertőz. Nagyon sok nőnél fordul elő, sokan nem is tudják, hogy szenvednek ebben a betegségben, mivel az endometriózis alattomos. Egy csendes gyilkos, mely nem öli meg a testet, de a lelket igen. Hiszen a nőktől az egyik legszentebb dolgot veszi el, hogy anyává válhassanak.

Hólyaghurut kezelés homeopátiával

Hólyaghurut? Felfázás? Van megoldás!

A hólyaghurut kezelése homeopátiával

A hólyaghurut egy olyan betegség, ahol nagy lehetőséget biztosít a kiegészítő kezelésre a homeopátia. A húgyúti fertőzéseknél jellemző a rezisztencia, az antibiotikumokra ellenálló baktériumok okozta fertőzés. A képlet egyszerű – minél több antibiotikumot használ egy földrajzi egység, annál gyakoribb a rezisztencia. Fontos, hogy az antibiotikumos kezelés előtt kérjünk tenyésztést, és azt a gyógyszert szedjük, amire a kórokozó érzékeny. Próbáljuk meg elkerülni a fertőzést. Ha tapasztaljuk a tüneteket, első terápiának válasszunk homeopátiát vagy fitoterápiát, esetleg a kettő kombinációját.

A megfelelő szemüvegkeret magabiztosságot ad!

A megfelelő szemüvegkeret magabiztosságot ad!

Saját gyerekkorunkból sokan emlékszünk arra, hogy mekkora traumának éltük meg azt, amikor szemüvegessé nyilvánítottak. Ezért gyakran a nem éppen esztétikus szemüvegek voltak felelőssé tehetőek. Manapság minden korábbinál szélesebb szemüvegkeret választékkal találkozhatunk, és a gyerkőc számára éppen úgy megtalálhatjuk az ideális típust, mint saját részre. 

A kullancsfertőzés egyik gyakori kiváltó oka a szakszerűtlen kullancs eltávolítás!

A kullancsfertőzés egyik gyakori kiváltó oka a szakszerűtlen kullancs eltávolítás!

Áprilist írunk így már rég „felébredtek téli álmukból” a kullancsok, akik vétlen két- és négylábú áldozataikra lesnek az erdőkben, réteken, és már a városi kertekben-, parkokban-, illetve az óvodák, iskolák udvarán egyaránt.

Nőtt a kötelező oltások száma szeptembertől

Nőtt a kötelező oltások száma szeptembertől

Eggyel nőtt a kötelezőoltások száma, szeptembertől a bárányhimlő elleni oltás is bekerült a körbe. Így az életkorhoz kötött kötelező védőoltások száma a jelenlegi tizenegyről tizenkettőre bővült. A bárányhimlő a bejelentett fertőző megbetegedések felét adja, rendkívül ragályos, hosszú lappangási idővel.
5 (nem is olyan) apróság a babavárás titkaiból

5 (nem is olyan) apróság a babavárás titkaiból

A várandósság kilenc hónapja nem túl hosszú időszak az életünkből, de talán a legmaradandóbb. A gyors változások közben szembesülnünk kell néhány apró problémával. Vagy nem is olyan aprók?
Bőrápolás a kismama-lét alatt

Bőrápolás a kismama-lét alatt

Sokunkban más-más testi reakciókat vált ki a terhesség, de egy biztos: a „csak” kilenc hónap alatt többet változik a női test, mint előtte évek alatt. Alkalmazkodni kell, és ideiglenes, de jó megoldásokat találni magadnak a bőrápolás terén is. A baba is akkor fogja magát jól érezni, ha anyukája is szeret a bőrében lenni.
Ásó, kapa, kisgyerek, kiskertész!

Ásó, kapa, kisgyerek, kiskertész!

A tavaszi szellőkkel megérkezik az ébredő természet és föld hívó szava, és menthetetlenül a kertbe csábít a vérünk. De sokan nem rendelkeznek megművelhető földdarabbal, esetleg egy kis terasz vagy ablakpárkány méretű terület felett rendelkeznek. Hogyan tanítsuk meg ezekkel a lehetőségekkel a gyerekeket a természet, a növények szeretetére?
2019-től az endometriózis után is jár az adókedvezmény - a lista bővült!

2019-től az endometriózis után is jár az adókedvezmény - a lista bővült!

Újabb daganatos betegségek után érvényesíthető a személyi adókedvezmény. 2019-től az endometriózis után is jár az adókedvezmény – a lista bővült!

Láz gyermekkorban

Mit tegyek, ha lázas a gyerekem?

Mit jelez a láz? Mikor és hogyan kell lázat mérni és csillapítani? Tévhitek és hasznos tanácsok.

Zöld tündér, Hipernapfénybomba és gyümölcsmártogatós - sikergyanús gyógyszerek a nátha ellen

Zöld tündér, Hipernapfénybomba és gyümölcsmártogatós - sikergyanús gyógyszerek a nátha ellen

Hívd a Zöld tündért, vesdd be a Hipernapfénybombát vagy Csokis Popeyt a nátha elleni harcba! Honnan ezek a titokzatos szuperhősök? Gondolnád, hogy a Te konyhádban készülnek?

Tennél egy újévi fogadalmat? Van egy javaslatom!

Tennél egy új fogadalmat? Van egy javaslatom!

Ha gondolkoztál már azon, hogy kicsit másképp élj, ha fontolgatod, hogy belekezdj valami újba, és ha eddig pont a sport hiányzott az életedből, akkor olvass tovább!

Nekünk is kell téli gumi!?

Nekünk is kell téli gumi!?

Az ugye nem kérdés, hogy a járgánynak kell. Meg fagyálló is, és időnkénti átvizsgálás, olajcsere stb. Én nőként néha hajlamos lennék erről megfeledkezni, de drága tesóm, aki néhány életterületemen tiszteletbeli családfő, mindig figyelmeztet erre. Hála és köszönet neki ezért is!

Bőrápolás 30 felett... avagy hogy tagadd le tíz év múlva azt a tízet!

Bőrápolás 30 felett... avagy hogy tagadd le tíz év múlva azt a tízet!

A kicsit női magazinos cím ellenére az életkorokhoz kötve ajánlott arcápolást valóban komolyan kell vennünk. Tippek, hogy mit tegyél és mit ne tégy a bőröddel, hogy tíz év múlva is ugyanennyinek látszódj.

Étrend várandósság alatt - beszéljünk a terhességi cukorbetegségről

Étrend várandósság alatt - beszéljünk a terhességi cukorbetegségről

Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás és az ezáltal megvalósított helyes tápanyagbevitel, vitamin-és ásványi anyag fedezet elengedhetetlen az egészséges magzat fejlődéséhez. Ezek mind megvalósíthatók akkor is, ha a kismamának a várandósság előtt már valamilyen betegsége volt – például gyulladásos bélbetegség, táplálék allergia vagy intolerancia, inzulin rezisztencia vagy túlsúly, elhízás.

Emlődaganat: egyre fiatalabb korban kezdődik

Emlődaganat: egyre fiatalabb korban kezdődik

Az utóbbi évek tapasztalatai alapján sajnos egyre több 20-30 éves nőnél mutatnak ki emlődaganatot. Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja,így nem véletlen, hogy a Debreceni Emlő Napok egyik célja a figyelemfelhívás.
HPV elleni oltás - egy kis választás, hogy ne kelljen választanod!

HPV elleni oltás - egy kis választás, hogy ne kelljen választanod!

Szeptember 12-ig még lehet jelentkezni a a hetedikes lányoknak a méhnyakrák elleni (HPV) védőoltásra. A méhnyakrák a második leggyakoribb rosszindulatú daganat és a harmadik helyen áll a nők daganatos halálozásában a világon.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére