Jelenlegi hely

A magyar szülők szerint a sportnál csak a nyelvtanulás fontosabb

A magyar szülők csak az idegen nyelvi képzést tartják a sportnál fontosabb oktatáson kívüli tevékenységnek gyermekeik számára - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatással foglalkozó részlegének, a Kutatópontnak a felméréséből, amelyet vasárnap jutattak el az MTI-hez.

Az idegen nyelvi képzést a szülők 78 százaléka, míg a rendszeres testedzést 69 százaléka tartja lényegesnek - tartalmazza a kutatás. A szülők testmozgás iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a mindennapi iskolai testnevelés bevezetése elnyerte tetszésüket: 55 százalékuk nagyon hasznosnak, 25 százalékuk inkább hasznosnak ítélte az intézkedést.

A március 24-ei Ifjúsági Világnap apropóján végzett telefonos közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a magyar gyermekek fele az iskolai kereteken belül sportol naponta, de 45 százalékuk az iskolán kívül is végez rendszeres testedzést.

A szülők harmada érzékelte a mindennapos testnevelés kedvező hatását is: véleményük szerint a gyerek magatartására, közérzetére és tanulására is jó hatással van a rendszeres mozgás. Az is kiderült, hogy a gyermek sportolását meghatározzák a család anyagi lehetőségei is, és az erre fordított összeg a családok felének komoly anyagi megterhelést jelent. A sportfoglalkozások finanszírozása a szülők többsége szerint legkevesebb 5 ezer forintot jelent havonta.

Mintegy 35 százalékuk 5-10 ezer forintos kiadást említett, 20 százalékuk szerint havi 10 és 20 ezer forint közötti összeget kell erre fordítani, 12 százalékuk pedig 20 ezer forintnál is többel kalkulált. A szülők szerint a család anyagi helyzete a gyermek sportkarrierjét is meghatározza. Az ezt firtató kérdésre a szülők 71 százaléka válaszolt igennel.

A felnőttek a sport mellett a gyermekek étkezését is kiemelt jelentőséggel kezelik: 80 százalékuk szerint fontos, hogy a gyerek változatosan és egészséges étkezzen. A legtöbben hallottak az élelmiszerek transzzsírsav-tartalmát korlátozó rendeletről, és minden második megkérdezett tisztában van azzal, hogy a transzzsírsavak hozzájárulhatnak az érrendszeri és szívbetegségek kialakulásához. Ugyancsak fontosnak tarják (80 százalék), hogy gyermekük változatosan étkezzen.

A felnőttek sportolási szokásaival kapcsolatban árnyaltabb a kép: a megkérdezett szülők csupán 38 százaléka szokott hetente legalább egyszer sportolni egyedül, míg 21 százalékuk más felnőttekkel együtt (is) sportol. Ugyanakkor 42 százalékuk soha nem szokott egyedül sportolni.

A családi, együttes sportolás nem tartozik a legkedveltebb szabadidős tevékenységek közé. A szülők vagy a rokonok csupán 29 százaléka szokott rendszeresen a gyermekeikkel közösen sportolni, míg 34 százalékos azok aránya, akiknél ez sohasem fordult elő - derül ki a 2014 márciusában végzett, ötszáz 18 éves, vagy annál idősebb felnőtt telefonos megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérésből.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére