Jelenlegi hely

Népzenei programot indít az NKA

A népzenei kultúra támogatását célzó programot indít 2016-ban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Halmos Béla Program induló keretösszege 150 millió forint lehet.

A Fölszállott a páva tehetségkutató és a Cseh Tamás könnyűzenei program sikeréből adódott az a következtetés, hogy a népzenei kultúrát is érdemes hasonló módon támogatni - mondta kedden Budapesten Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke. 

Hozzátette: a magyar népzenei és táncházi mozgalom ikonikus alakjáról elnevezett Halmos Béla Program célja nemcsak a magyarországi, hanem a Kárpát-medencei népzenei kultúra támogatása. Doncsev András, az NKA alelnöke közölte: a Halmos Béla Programot széles körű szakmai egyeztetés után indítják el. A tervezett keret 150 millió forint, ha azonban a közös jogkezelőktől a vártnál több bevétele származik a kulturális alapnak, ez az összeg magasabb is lehet.
A projekt nyolc alprogramja a hazai és határon túli táncházak, népzenei és folkklubok támogatása; a népzenei és világzenei szólisták népszerűsítésének, portfólió-kialakításának elősegítése; a nemzetközi jelenlét erősítése; a vidéki és határon túli népzenei és világzenei koncertek, turnék megvalósítása; Kárpát-medencei zenei fesztiválok és kulturális rendezvények népzenei és világzenei programjának támogatása; a tematikus médiaműhelyek támogatása; a néptáncegyüttesek produkciói népzenei kíséretének támogatása, valamint a népdaloktatás fejlesztése, oktatási anyagok megvalósítása lesz.


Doncsev András hangsúlyozta, hogy az NKA fontos célja a fiatal tehetségek segítése, ezért a Felszállott a páva mozgalmat idén 50 millió forinttal, a Virtuózok programot ugyanennyivel, míg a Várkert Bazár Virtuózok című interaktív kiállítását 10 millióval támogatta a kulturális alap. A második Cseh Tamás Programnak is vannak még le nem zárult pályázatai - emlékeztetett az NKA alelnöke.

Balog Zoltán újságírói kérdésre elmondta, hogy az a NKA új összetételű Nagybizottsága február végére áll fel, és április 1-jén lép munkába, a szakmai kollégiumok azonban már korábban megkezdhetik működésüket. "Azon leszünk, hogy ne legyen törés az NKA munkájában" az új szervezeti struktúra felállásával - hangsúlyozta. A miniszter kiemelte: ahol szükséges volt, ott a régi kollégiumok még kiírták a 2016-os pályázatokat.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére