Jelenlegi hely

Mathias Corvinus Collegium: Sikeres a Fiatal tehetség program

Folytatódik a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal tehetség programja a tanév második felében is, az első félév tapasztalatai szerint a diákok motiváció és a csapatmunka terén fejlődtek a legtöbbet.

A programról az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint a leglátványosabb eredmény a gyermekek egyéni fejlődésében és a csapatmunka terén figyelhető meg. A képzés során egyre nyitottabbá és aktívabbá váltak a diákok, ami magabiztosabb fellépést adott nekik, önállóbbak lettek, nőtt a kötelességtudatuk, vagyis egyfajta érzelmi fejlődésen is keresztülmentek.

Mint korábban bemutattuk (Folytatódik a Fiatal tehetség program), a program felső tagozatos diákokat megcélzó, speciális képzés, amely 2015 októberében, az ország négy régiójában (Miskolc, Veszprém, Pécs, Szolnok) indult a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak támogatásával. A program célja, hogy a szülőkkel és tanárokkal együtt segítse a gyermekek kibontakozását, látókörének szélesítését és az egyéni érdeklődési területek felfedezését, amely a későbbiekben a diákok tudatos pályaválasztását támogatja. A teljesen ingyenes és az élménypedagógia módszerét alkalmazó képzés keretében a gyerekek kéthetente szombatonként tartott foglalkozásokon, valamint az oktatók által kapott anyagokon keresztül bővíthetik tudásukat. Az első félévben a mindennapi élethez sok szállal kötődő területeken szerezhettek jártasságot a gyerekek, úgymint a pénzügyi ismeretek, a média világa, a természettudományos kísérletek vagy az egészségügyi tudatosság.

Az MCC programja a második félévben is folytatódik, amelyben újabb, izgalmas témákkal foglalkozhatnak a kisdiákok, úgymint a robotok világa, művészet és matematika, internetes tudatosság, valamint a környezeti tudatosság - írták.
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére