Jelenlegi hely

Gyors és könnyű örömszerzés – Gyerekeink és a drog

Dr. Zacher Gábor toxikológus előadásán beszélt a jelenlegi droghelyzetről, a szerek hatásáról, a beszerzési módokról, a spangli örömeiről, a kortárs csoport erejéről és arról, hogy mit tehetnek a szülők. 

A patináns belvárosi iskolaközpont hatalmas díszterme teljesen megtelt érdeklődő szülőkkel, akik a látványos, szórakoztató és időnként sokkoló előadás után sok tanulsággal és fontos tudnivalókkal távoztak. Ha egy középosztálybeli szülő azt gondolja, hogy az ő jól nevelt, gondosan kiválasztott iskolába járó, rendes barátokkal rendelkező csemetéje nem találkozik droggal, súlyosan téved.

Drog helyzet

Az átlagos magyar felnőtt a kábítószerről a kizárólag a médiából tájékozódik. Így csak egy szűk réteghez jut el a hiteles információ, a széles közönséghez sajnos nem.  A szülők többsége laikus ebben a kérdésben, mert fiatalkorukban nem voltak érintettek, nem találkoztak a kábítószerrel. "Bezzeg az én időmben…" – mondják sokan, de abban az időben nem volt nehéz nemet mondani, mert nem volt mire igent mondani. A gyerekeket viszont érdekli, mert nekik ez a természetes, ők ebben szocializálódnak. Nem feltétlenül azért, mert használják, hanem mert a környezetükben hallanak róla, beszédtéma a társaik között.

Magyarországon a rendszerváltással jelent meg a kábítószer, óriási üzlet ez, azonban az ún. designer drogok a megjelenése óta újabb társadalmi csoportokat is képes volt beszippantani. A hazai szerhasználat a vonatkozó európai lista utolsó harmadában található, de az ESPAD felmérés szerint (a tizenéves korosztály szokásairól készítik az EU-ban) a magyar fiatalok 40%-a kipróbál valamilyen szert, mielőtt betölti a 18. évet.

A szakember kiemelte, hogy a jelenlegi drogpiacra leginkább a bizonytalanság a jellemző. Az utóbbi 3 évben 267 darab új kábítószert azonosítottak a hatóságok. Ezeket a szereket magasan kvalifikált és jól fizetett vegyészek állítják elő Kínában és az "újkori selyemúton" 3 hét alatt eljut a legújabb designer drog Európába.

"Soha nem lesz az ország drogmentes övezet, de az a célunk, hogy minél kevesebben nyúljanak szerekhez. Az egyes szereket nem fontos pontosan ismernünk, annyi tárgyi tudás kell hozzá, hogy kommunikáljunk a gyerekkel erről." – fogalmazott.

Ma már nem nehéz hozzájutni a droghoz, beszerezhető a klubokban, dílereknél, internetről rendelve is. Több magyar nyelvű weboldalon is könnyen rendelhetünk szert a név és a cím beírásával, akár néhány száz forintos áron.

A legelterjedtebb a füves cigi, herbál vagy "biofű", de ez se nem bio, se nem fű. Ennek hatóanyaga többek között egy szintetikus cannabinoid, aminek a kémiai képletét megváltoztatják, ha már felkerült a hatóságok droglistájára. Az összetétele nem, de a hatásai ismertek: rákkeltő, károsítja az immunrendszert, az idegrendszert, tudatmódosító, tanulási nehézségeket, függést okoz. A szülők és az iskola felelőssége, hogy időben - 12-13 éves kor előtt – bemutassák az egyes anyagokat, hatásukat, életre szóló káros következményeiket.

Könnyű örömök

A kereslet tartja fenn ezt a prosperáló piacot. De miért drogozunk? "A rendszer működik, amíg a világunk a gyors és könnyű örömszerzésről szól." Ezt a toxikológus egy példával mutatta be:

"Ha valaki elszív egy spanglit, jó kedve lesz, ellazul, megkönnyebbül. Házhoz viszik a cuccot, egy ezresbe kerül, a második slukk után ott a hatóanyag a központi idegrendszerben. Ha vasárnapi ebédet főzöl a családodnak, előtte megtervezed, bevásárolsz, elkészíted, tálalsz, utána mosogatsz, ami összesen legalább 3-4 munkaóra. Utána jó érzéssel tölt el, hogy ott ülnek jóllakottan az asztalnál, és azt mondják: "Anya marha jót főztél!"

A fővárosi értelmiség kb. 30 %-a használ különböző szintetikus drogokat a hétvégi "gőzkieresztés” céljából, hétfőtől péntekig a lelkük a vállalaté, pénteken és szombaton este a buliban próbálják élvezni az életet.

A sport, mozgás, művészetek, olvasás, zene egyike sem könnyen megszerezhető örömszerzési forrás. Ha megtanítjuk a gyereket ezekre a nehezebben megszerezhető "élvezetekre", ha megismerhetik a valódi emberi kapcsolatokat és élményeket, amelyek versenyezhetnek egy spanglival, akkor van remény.

Beszélgess a gyerekeddel!

Meg tudjuk tanítani a gyerekünknek, hogy tudjon nemet mondani? A buliban nem lesz ott a szülő, amikor megkínálják, akkor mit válaszol majd? Pakoltunk a gyerek puttonyába értékrendet, keretrendszert, jövőképet és példaképet? Ha megtanítjuk, akkor merni fog szombat éjszaka jó döntést hozni, nyugodtan elengedhetjük a buliba.

De hogyan kommunikáljunk jól a gyerekeinkkel? Fontos, hogy egyenrangú félként beszélgessünk (ne beszéljünk) a gyerekkel, nem kell számon kérni és megmondani a tutit, hanem meghallgatni, elmesélni, magunkból adni. A szer megváltoztat. Ha beveszem, akkor már nem vagyok ura magamnak. Ezért kell tudni nemet mondani!

A bölcsesség szerint a gyerekek "azt fogják csinálni, amit látnak, nem azt, amit mondanak nekik", vagyis a szociális minta meghatározó. Az is kérdés, hogy mi tudunk nemet mondani? Ha én sem tudok várni, akkor hogyan várhatom el ezt tőle? Pl. ha az asztalnál a híreket böngészem, és alig várom, hogy rágyújtsak.

A drogprevenció alapja a gyerekkel töltött minőségi idő. Nincs a családnál fontosabb, kell egy olyan biztonságos közeg, ahol a gyereknek megkérdezik a véleményét, arról hogy mit főzzünk a hétvégén vagy hova menjünk nyaralni, ahol mindig számíthat a szülő támogatására, segítségére, ahol szeretettel elfogadják.

Tini korban a kortárs csoport a minta, a barátoknak nagy a befolyása. Ha a gyerek fontosnak, értékesnek tartja magát, nem fog drogokhoz nyúlni, amivel kockáztatja az egészségét, a személyiségét, a kapcsolatait, még a baráti kör sem tudja rávenni a droghasználatra.  

"A legtöbb gyerek nem úgy  megy el a buliba, hogy drogozni fog. Nem a buli előtt kell megpakolni a kis puttonyát, hanem az előtte levő tíz-tizenhat évben. Ezt hívják nevelésnek."

Halász Kinga, Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére