Jelenlegi hely

A videojátékok fejlesztik a kognitív képességeket a kutatók szerint

A videojátékok fejlesztik a kognitív és vizuális képességeket, de a hosszas játék magatartásbeli gondokat okozhat – derült ki két tanulmányból.

A videojátékok fejlesztik a kognitív és vizuális képességeket, de a hosszas játék magatartásbeli gondokat okozhat – derült ki két tanulmányból.

A játék nemcsak a vizuális képességeket javítja, de ezek elsajátítását is – állapították meg az amerikai Brown egyetem kutatói, akiknek tanulmánya a PloS One tudományos folyóiratban aktuális számában jelent meg.

"A nagy mennyiségű vizuális +edzés+ a játék által segítheti az agy konszolidációs mechanizmusainak tökéletesítését, egyebek között a fejlett vizuális képességek kialakulása terén" – vélik a kutatók.

"Sokan még ma is időpocsékolásnak tekintik a videojátékokat, holott a kutatások kezdik feltárni a jótékony hatásukat" – jegyezte meg Aaron Berard, a tanulmány egyik szerzője.

A tanulmány arra nem tér ki, hogy a videojátékokkal való játék javítja-e összességében a tanulási képességeket.

A nagy-britanniai Oxfordi Egyetem egy másik kutatása szerint azok a gyermekek, akik naponta három óránál többet játszanak videojátékokat, hajlamosabbak a hiperaktivitásra, a verekedésre vagy az iskolai tanulmányok elhanyagolására.

Ezek a magatartásbeli problémák a játékkal eltöltött időtől, nem pedig a játék típusától függenek – mutattak rá a tanulmány szerzői, akik nem találtak összefüggést az erőszakos játékok és a való életben tanúsított agresszív magaviselet, illetve a gyermek iskolai eredményeinek romlása között.

Az oxfordi szakemberek úgy vélik, hogy napi egy óránál rövidebb játék pozitívan hathat a gyermek viselkedésére - olvasható a Psychology of Popular Media Culture című folyóiratban megjelent tanulmányban.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére