Jelenlegi hely

Májusban újraindulnak a kisvasutak

Szépen lassan újraindul az élet a kisvasutakon, hétvégenként már 9 erdei vasúton utazhattok! A kisvonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt gyerekeknek és felnőtteknek is.

A vonatokon a szájmaszk használata kötelező, valamint az előírt másfél méteres védőtávolság. 

Kemence

A Kemencei Erdei Múzeumvasút a Börzsöny északi részén található, Magyarország egyetlen, kizárólag önkéntes munkával működtetett kisvasútja. Technikai különlegessége a személyszállító kisvasutak körében ritkaságnak számító 600 mm nyomtáv és az ún. görpályás vonalvezetése.

Május 1-jén elindult a forgalom a felújított szakaszon, a vonatok csak Kemence és Godóvár (Strand) között közlekednek, kizárólag szombat, vasárnap és ünnepnap. A jelenleg is tartó felújítási munkák miatt a vonatok rövidített útvonalon közlekednek várhatóan a nyár közepéig. További infó

Szob-Nagybörzsöny

A 2016-ban átadott Márianosztra – Nagyirtáspuszta (7 km hosszú) szakasszal megvalósult a természetjárók több évtizedes álma, újra végigutazható a Szob és Nagybörzsöny közötti erdei vasúti hálózat teljes, 22 kilométer hosszú vonala.

A transzbörzsönyi vasút ma Magyarország egyik leglátványosabb hegyi pályája, a vonala szűk patakmedrek partján, sűrű erdőkben kanyarog, irányfordítóval és hármas hurokkal győzi le a meredélyeket. Nagybörzsöny és Márianosztra között napelemes vonatok is közlekednek, várhatóan májustól rendszeresen lehet rajtuk utazni.

Május 1-től hétvégén és ünnepnapokon közlekednek a vonatok a teljes vonalon Szob és Nagybörzsöny között. További infó

Gödöllői Erdei Vasút

A kisvasút Gödöllői-dombság és tájvédelmi körzet területén, Budapesttől 30 km-re található Gödöllő várostól délre. A Csemete-rétről jut el a Gödöllő Állami Telepek MÁV megállóhelyre (2km), közben a Gödöllői Erdészeti Arborétum érinti.

Május 1-től közlekedik, egyelőre minden hét péntek-szombat és vasárnapján, illetve ünnepnapokon. További infó

Balatonfenyves

A vonatok a 14 km hosszú, Balatonfenyves és Somogyszentpál közötti utat 35 perc alatt teszik meg. Az út során a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek. Somogyszentpálról egy rövid, öt perces tartózkodás után indul vissza a vonat. Május 1-től közlekedik. További infó

Lillafüred 

A Lillafüredi Állami Edei Vasút (LÁEV) fővonala a Miskolc, Dorottya úti végállomás és Garadna között 14 km hosszú, a parasznyai szárnyvonal a fővonali papírgyári elágazástól Mahócán át Taksalápa állomásig 16 km. A parasznyai szárnyvonal jelenleg csak Ortástetőig járható. Hétvégenként közlekedik, további infó

Mecseki Kisvasút 

Az ország legrövidebb kisvasútja. A Mecseki Kultúrpark állatkertje és Dömörkapu (a város egykori vidámparkja) között közlekedik 570 m hosszú vonalon. A pálya végig egy vágányon, a parkerdőben halad (a két végállomáson van kitérővágány). További infó

Mátravasút 

A fővárostól egyórányi autózásra található kisvasút két vonalon szállítja az utasokat: a Gyöngyös és Mátrafüred között húzódó sínpályán, ill. a Lajosházán át Szalajkaházhoz vezető vonalon járnak a szerelvények. Május 1-től közlekedik.  További infó 

Pálháza 

A Pálházi Állami Erdei Vasút (PÁEV) a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság üzemeltetésében Pálháza községből Rostalló végállomásig közlekedik a rendkívül látogatott Kemence patak völgyében, a Zempléni Tájvédelmi Körzet legszebb részein. 

Május 1-től hétvégenként és ünnepnapokok közlekedik. További infó

Szilvásvárad 

A kisvasút a méltán nemzetközi hírű bükki Szalajkavölgyben vezet, a szilvásváradi lovaspályától a Fátyolvízeséséig. Nem csak a legmeredekebb vonalvezetésű hazai kisvasút, de egyben a legforgalmasabb is. Május 1-től közlekedik. További infó

Forrás

- Budapestimami -

Kapcsolódó cikkek:

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére