Jelenlegi hely

PIC-I TÖRTÉNET – Ajánlott olvasmány minden édesanyának!

Patak Gyöngyvér: Család a dombon c. regényének 1. része szórakoztatóan kíséri végig egy anya nem mindennapi kihívásait. Hamarosan megjelenik a 2. rész, addig is elolvashatod a két rész közötti eseményeket: a PIC-i történet  című kisregényt. 

A néhány éve a NOE szépirodalmi díját elnyert történet átdolgozott kiadását most ingyenesen letöltheted a szerző (aki nekünk csak "Gyömbi", hiszen a Kaposvárimami főszerkesztője volt)  honlapjáról!

‒ Mit szólnál egy kislányhoz? Egy kisbabához… ‒ teszi fel a kérdést Norbi a Család a dombon regény 1. kötete végén.

Három fiú és a történtek után már maga az ötlet is őrültség! Vagy mégsem?

A folytatásból kiderül Gyömbi válasza ‒ és az is, hogy a válasz milyen „következményekkel” jár. Nem mindig azt kapjuk, amire számítunk. Van, hogy az ember egy másik dimenzióba csöppen. Élet és halál közé. Ismeretlen, félelmekkel és bizonytalansággal teli helyzetekbe. A feladat, amit kapunk, sokszor nehéz, és erőn felül kell helytállni.

Mi ad támpontot, mi mutat utat, ha egymást érik a sötét és vidám gondolatok, az izgalmas, fájó és felemelő pillanatok?

Az élet igazán fontos dolgai bújnak elő a sorok közül: gyarlóságaink mellett a feltétlen szeretet, odaadás, akarat, összetartás és összetartozás.

Család a dombon 1. és 2. része között történt eseményeket OLVASD EL a PIC-i történet c. kisregényben! (Önálló könyv – ha nem ismered a regényt, akkor is érteni fogod.)

Felemelő történet szeretetről, türelemről, küzdelemről, győzelemről. Ajánlott olvasmány minden édesanyának, aki gyermeket hozott a világra!

Töltsd le INGYEN:

KÉREM A PIC-I TÖRTÉNETET!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére