Jelenlegi hely

Munkahelyi varázslat: egyszerű sminktippek a mindennapi megjelenéshez

A smink az önkifejezés egyik nagyon is jól látható módja, csak úgy, mint az öltözködés. A legjobb, ha egyszerű, nem pejoratív értelemben természetesen, és kifinomult. A smink kis betekintést enged viselőjének személyiségébe, ezért annyira lényeges, hogy a felkent végeredmény harmóniában legyen a munkahelyi környezettel, vagy az ott uralkodó légkörrel.

Fő a természetesség?

Igen, a legtöbb munkahelyen nem célravezető a túlzott feltűnősködés, a túl sok csillám és ragyogás. Nem tilos kitűnni a tömegből, de ezt jobb egy természetes fényű arcpirosítóval elérni, mint csillámmal, és metál fényű festékekkel. Utóbbiak történetesen egy bulin kitűnően teljesíthetnek, de nagyon valószínű, hogy a munkába járásra nem megfelelőek.

És ha már a túlkapásoknál tartunk, akkor a túl sok pirosító és púder használata sem kifizetődő stratégia. A legtöbb irodában fénycsövek biztosítják napközben is a megfelelő megvilágítást. S ezen csövek fényében nagyon látványos, ha a túlzás, mint gyakran előforduló baki, bekövetkezik. A korrektor, vagy a színezett hidratáló krém alkalmazása azonban kifejezetten praktikus, ráadásul képtelenség velük túllőni a célon.

Mi újság a kontúrozással?

Manapság óriási divat, és meg is van a maga helye, viszont talán nem meglepő, hogy ez bizony nem a munkahely. De ettől még nem kell róla lemondani, pusztán elegendő arra odafigyelni, hogy a kontúrként választott termék színe csupán egy-két árnyalattal térjen el a smink alapszínétől. Így a kontúrozás is megvalósítható, s a túlzott kontraszt is elkerülhető.

Az arcpír megfelelő mennyiségét is megéri eltalálni, mert a hiányában szintén a fénycsöveknek köszönhetően jóformán borítékolható a halovány, sápatag arcszín.

A sminkelés nem a munkahelyre való?

Nem, ahogy a sminkek sem. Az amerikai filmekben gyakran találkozni olyan képkockákkal, ahol a főhősök a munkahelyi asztaluknál ülve éppen igazítják a sminkjüket. Ez egy amerikai filmben elmegy, valójában senki sem akad fenn rajta különösebben, de a valóságban finoman szólva sem kívánatos, s alapvetően nem is valószerű. Ha minden kötél szakad, és a smink tényleg komolyabb kiigazításra szorul, akkor ott van a mosdó, ahol viszonylagos nyugalomban megoldható ez a feladat. De az íróasztalnál legfeljebb a rúzsozás az, ami kivitelezhető egyetlen gyors, észrevétlen mozdulattal.

Szponzorált tartalom

Ugyanezen az alapon a sminkkészlet tagjait sem jó ötlet az íróasztal tetején premier plánban felhalmozni. Egyrészt senkire sem tartoznak a részletek, a bensőséges titkok, másrészt az íróasztal funkcionalitásai közé egyáltalán nem sorolható a sminkcuccok tárolása.

Mi van akkor, ha a mindennapok a munkahelyen megélt hétköznapokkal nehezen egyeztethetőek össze?

Van, aki szereti, és van, akinek tényleg jól is áll az extravagancia. Ugyanakkor ez a típusú vagányság nem szorítható bele a munkahelyi, merev keretek közé. Ekkor jó megoldást jelenthet a picit kényelmetlen, de alapjában véve lehetőségeket rejtő kompromisszum. Ha például vége van a munkaidőnek, akkor egy gyors és hatékony mosdóba kiruccanással már fel is helyezhető a kimenős smink. Így meglehet, kifelé a kollégák, főnökök látják az átlényegülést, de ennek nincsen akadálya.

Eszter Nagy
Szövegíró
Szövegíró, aki 2017 óta ír és a SEO területén is tapasztalattal rendelkezik. Világos és hatékony szövegeket készít, amelyeket könnyen az ügyfél és ügyfelei igényeihez tud igazítani. Emellett technológiai témákkal is foglalkozik, és néhány szövege megtalálható a termekreszletesen.hu oldalon.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére