Jelenlegi hely

Családbarát munkahelyek - a rugalmas munkaidő nem elég

A rugalmas munkarend szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a kisgyermekes anyák visszatérhessenek a munkahelyükre - derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Vezetéstudományi Intézetének kutatásából, amelynek eredményeit eljuttatta az MTI-hez.

 

A felmérést tíz olyan vállalatnál végezték, amelyek munkavállaló-barát gyakorlataikért valamilyen elismerésben (például Családbarát Munkahely, Legjobb Munkahely) részesültek.

Az ezeknél dolgozó HR szakemberek szerint az a legfontosabb, hogy a munkarend segítsen a munkahelyi és az otthoni feladatok összeegyeztetésében. Ugyanakkor a kisgyermekes anyák akkor érezték igazán jól magukat, ha a munkahelyi vezetőjük megértette a problémáikat, és segített egyéni megoldást keresni azokra - írta az intézet a kutatásra támaszkodva.

"A rugalmas munkavégzési rendszerek segítenek ugyan a gyermekes munkavállalóknak abban, hogy időben megoldják a feladataikat, de nagy megpróbáltatást is jelentenek" - hívta fel a figyelmet a közleményben Primecz Henriett, a BCE Vezetéstudományi Intézetének docense. Ha például egy kismamának 9 és 15 óra között kell bent lennie a munkahelyén, egyébként otthonról dolgozhat, akkor el tudja ugyan vinni a gyermekét óvodába, bölcsődébe, de nagy stresszel jár, hogy a munkahelyéről akkor kell távoznia, amikor még bőven van feladat, adott esetben egy értekezlet közepén kell felállnia.

Primecz Henriett szerint nagy szükség lenne arra, hogy a munkahelyeken beszéljenek ezekről a problémákról, és megkeressék azokat az egyedi megoldásokat, amelyek a cégnél minden munkavállalói csoportnak elfogadhatóak. Hozzátette: társadalmi szinten az is kívánatos lenne, hogy az apák nagyobb részt vállaljanak a gyermeknevelésből, az otthoni teendőkből.

A felméréshez az adatokat interjúk és fókuszcsoportos beszélgetések során rögzítették, továbbá kérdőíves felvételt is végeztek. A mintában volt budapesti és vidéki szervezet, iparágat illetően tudásintenzív cégek, média, közlekedési és pénzügyi szektorba tartozó cég, illetve közszolgáltató vállalat - olvasható a BCE Vezetéstudományi Intézetének közleményében.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére