Jelenlegi hely

Balog: a kormány elkötelezett a gyermekek védelme iránt a digitális világban

A kormány elkötelezett aziránt, hogy tájékoztatással vagy jogszabályokkal védje a gyermekeket a virtuális valóságban, a digitális világban - mondta az emberi erőforrások minisztere a Médiatudatosság az oktatásban című budapesti konferencián.

Balog Zoltán szerint politikai, társadalmi, jogi, etikai, valamint gyakorlati megoldásokat egyaránt keresni kell annak érdekében, hogy a felnövekvő generációk ne váljanak kiszolgáltatottá, transzparenssé és ilyen módon manipulálhatóvá a virtuális világ által akár a munka, akár a fogyasztás világában.

A miniszter az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet rendezvényén emlékeztetett a szeptembertől három évfolyamon bevezetett nemzeti alaptanterv azon elemére, amely kiemelten kezeli a médiatudatosságot, ennek tematikáját ezért minden tantárgyba beépítette. A tantervben hangsúlyosan van jelen a többi között a média szerepe, a nyilvánosság, a reklámok, a médiában megjelenő tematizáció vagy az ott tapasztalt leegyszerűsítés veszélye is - mondta.

A média, a digitális forradalom az egész életünket átalakítja - figyelmeztetett Balog Zoltán, aki azért ítélte fontosnak a szabályozást, hogy „ne legyünk digitális alattvalók”, ugyanakkor úgy vélekedett: a tudatos médiahasználatot a nevelésen keresztül kell elérni a fiataloknál. A miniszter, aki a jövő útjának nevezte a digitális tananyag használatát, az eddigi tapasztalatokat mégis úgy összegezte: az új eszközök a nyomtatott könyvek alkalmazásával együtt érhetik el a legjobb eredményt.

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagja arról számolt be, hogyan járulhat hozzá a médiaműveltség növeléséhez a hatóság és a szabályozás.  A médiatanács tagja három célt említett: a kultúra támogatását, a demokrácia szolgálatát, valamint a média által okozott sérelmek elkerülését. Az ezek szolgálatára rendelkezésre álló állami eszközöket, vagyis a médiaszabályozást, valamint az azt alkalmazó hatósági munkát korlátosnak nevezte, mint mondta, mindhárom célt csak szűk körben segítheti elő.

Nem tartotta célravezetőnek a jogi tiltást a káros megnyilvánulással kapcsolatban, már csak azért sem, mert például a több mint száz Magyarországra sugárzó televízió közül mintegy nyolcvan nem tartozik a magyar hatóság hatálya alá.

Koltay András a közszolgálati médiarendszerről szólva  azt mondta: szerepe a médiatudatosság növelésében kiemelkedő. A szakember a szabályozásnál sokkal fontosabbnak nevezte az oktatás eszközét, hozzátette ugyanakkor, hogy az állam a piaci szereplők nélkül nem érheti el a médiaműveltség fejlődését. A tömeges felhasználókkal bíró, nagy amerikai médiavállalatok nem vesződnek az európai elvárásokkal – fűzte hozzá.

Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap leköszönő vezérigazgatója a funkcionális és a digitális analfabetizmusról szólva azt mondta: előbbi terjedéséhez jelentős mértékben hozzájárulhat a digitális média terjedése, ugyanakkor a lemaradáshoz hozzájárul a digitális eszközökhöz való hozzáférés hiánya is.

A közszolgálati média feladatainak meghatározásakor Böröcz István szerint mindkettő analfabetizmus kockázatait elemezni kell, és elmondta azt is, hogy a Közszolgálati Kódex a közmédia számára zsinórmértéket nyújt ezek kezelésére. Mint mondta, a dokumentum előírja mind a kiskorúak fejlődését szolgáló műsorszámok készítését, ismeretterjesztő, felvilágosító műsorok gyártását, mind a hátrányos helyzetűek problémáinak figyelembe vételét. Fontos előírásnak nevezte az anyanyelvi kultúra ápolását.  

A munkáját az NMHH-ban folytató Böröcz István szólt az M2 gyermekcsatorna elindításáról, amelynek legfőbb hívó szava az erőszakmentesség, a tanulságosság, a barátságosság. Hangsúlyozta: a csatorna értékes tartalmak sugárzására törekszik, és naponta mintegy kétszázezer gyermek nézi. Böröcz István jó útnak nevezte azt, amelyen a közmédia az M2 átpozícionálásával elindult.

Bemutatta a közrádiók közéleti, kulturális műsorait is, amelyek szintén hozzájárulhatnak a médiatudatosság fejlesztéséhez. Elmondta azt is: forradalmian új szakaszt vezethet be annak a jelenleg is zajló portálfejlesztésnek az eredménye, amely a „digitális bennszülötteket”, a felnövekvő generációkat szólítja majd meg innovatív megoldásaival.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére