Jelenlegi hely

Adókötelezettség ingóságok interneten történő értékesítése után

Adóköteles-e a használt gyerekruhák eladásából keletkező bevétel? A NAV tájékoztatója segít tisztázni a kérdést.

Egyre népszerűbb az interneten keresztül bonyolított használtcikk-kereskedelem, mind többen adnak-vesznek ingóságokat - például használt gyerekruhákat, elektronikai eszközöket, háztartási kisgépeket - a világhálón, ennek azonban adóvonzata is lehet - hívja fel a figyelmet az adóhivatal.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban ismerteti: ha a magánszemély ingóságait nem gazdasági tevékenység keretében értékesíti, akkor ebből származó jövedelmét az ingó átruházásból származó szabályok szerint kell megállapítania, és megfizetnie a 16 százalékos mértékű személyi jövedelemadót (szja).

Nem kell ugyanakkor megfizetni az adóévben 200 ezer forintot meg nem haladó ingó vagyontárgy értékesítéséből származó jövedelem után az adót. Ha az ebből származó bevétel az adóév elejétől összesítve nem haladja meg a 600 ezer forintot, nem keletkezik adóköteles jövedelem és szja-fizetési kötelezettség. Számla-, nyugtaadási és áfa-fizetési kötelezettség sem terheli.

Ha a magánszemély az ingóságait nem egyéni vállalkozóként ugyan, de gazdasági tevékenység keretében értékesíti, akkor az ingó átruházásából származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések szerint megállapított jövedelme önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül, 16 százalékos mértékű szja-t és 27 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást (eho) is fizetnie kell.

Nem alkalmazhatja a 200 ezer forintos szabályt, ugyanakkor, ha az ingó értékesítésből származó bevétele az adóév elejétől összesítve nem haladja meg a 600 ezer forintot, akkor nem keletkezik adóköteles jövedelme. A gazdasági tevékenység áfaalanyiságot eredményez, így a magánszemélynek adószámmal kell rendelkeznie, számla-, nyugtakibocsátási kötelezettség terheli, és amennyiben nem választott alanyi adómentességet, akkor áfafizetési, bevallási kötelezettsége van.

Ha egyéni vállalkozó végez ingó értékesítési tevékenységet, akkor az ebből származó jövedelmét nem az ingó vagyontárgy átruházásának szabályai alapján kell kiszámítania, hanem az általa egyéni vállalkozóként választott adózási módra irányadó rendelkezések szerint kell megállapítania, és ennek megfelelően kell teljesítenie az adókötelezettségeket. Az egyéni vállalkozó áfa-adóalanynak minősül és a tevékenysége keretében végzett ingó értékesítéshez kapcsolódóan számla-, nyugtakibocsátási kötelezettség terheli, és amennyiben nem választott alanyi adómentességet, akkor áfafizetési, bevallási kötelezettsége van.

A tájékoztatóból kiderül: ha például a magánszemély szükségleteinek kielégítése céljából ruhákat vásárol, majd a megunt, kinőtt ruhákat interneten keresztül értékesíti, akkor ez nem tekinthető gazdasági tevékenységnek, mert az ingóságok beszerzése nem továbbértékesítési, haszonszerzési céllal történt. Ugyanez a helyzet akkor is, ha egy magánszemély a régi, feleslegessé vált könyveit értékesíti, vagy ha egy kismama a gyermekei feleslegessé vált, kinőtt ruháit adja el.

Abban az esetben azonban, ha egy magánszemély kifejezetten abból a célból vásárol gyermekruhákat, hogy azokat utóbb rendszeresen – például az interneten közzétett hirdetések révén – értékesítse, akkor az így megszerzett jövedelme önálló tevékenységből származó jövedelemnek tekintendő.

Amennyiben egy kismama értékesíti az interneten a gyermeke kinőtt ruháit, megunt játékait és az ebből, valamint az adóév során más ingó vagyontárgy értékesítéséből származó összes bevétele nem haladja meg a 600 ezer forintot, akkor nem keletkezik adóköteles jövedelme. Nem kell jövedelmet megállapítani a bevételből akkor sem, ha a magánszemély gazdasági tevékenység keretében értékesít ruhákat, egyéb ingóságokat, és az így megszerzett bevétele nem haladja meg éves szinten a 600 ezer forintot.

Másképp kell kezelni, ha a magánszemély a saját maga által előállított ingóságokat értékesíti, például könyvet ír, vagy festményeket, szobrokat, ékszereket készít, és azokat árusítja. Ezeknek a vagyontárgyaknak a létrehozására irányuló tevékenység önálló tevékenységnek minősül, így nem az ingó átruházásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, hanem az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések szerint kell megállapítani a magánszemély jövedelmét, és ennek megfelelően kell teljesíteni az adókötelezettségeket is - derül ki a tájékoztatóból.

 

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Idén újra látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 72. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
„Hagyj el egy mikulás csomagot” és csalj mosolyt egy kisgyermek arcára

„Hagyj el egy mikulás csomagot” és csalj mosolyt egy kisgyermek arcára

Ha felerősödik a vágy, hogy segíts másokon, akkor itt egy remek lehetőség, amivel bizony nagy mosolyt csalhatsz egy gyermek arcára! Nincs más dolgod, csak egyszerűen december 6-ára készíts egy mikulás csomagot, és rakd le egy padra, egy párkányra, bárhová, ahol egy kisgyermek megtalálhatja.
Fénylő ablakok nyílnak – Világító adventi kalendárium

Fénylő ablakok nyílnak – Világító adventi kalendárium

Élő adventi naptárrá változnak azok a települések, ahol a házak ablakait ünnepi fénybe és díszbe öltöztetik, számmal jelölve a napokat december elsejétől karácsonyig. A várakozás izgalma igazi közösségi élménnyé válik. Testi-lelki egészséget szolgáló program lehet ilyenkor az esti séta lakóhelyünk utcáin.
Sorozatfüggő, gasztromán, kirakós vagy kitalálós... adventi kalendárium ötletek

Sorozatfüggő, gasztromán, kirakós vagy kitalálós... adventi kalendárium ötletek

Avagy last minute adventi kalendáriumok. Míg határidők léteznek, a last minute kifejezés örök szóhasználatban marad. Percek alatt kell megoldanunk 24 egyformát és a belevalókat. Hidd el, nem olyan nagy ördöngősség, már ha van inspiráció.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére