Jelenlegi hely

Korán jött az influenza

Az elmúlt 5-6 szezonhoz képest sokkal korábban érkezett Európába az influenzavírus – mondta az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa az M1-en.

Molnár Zsuzsa beszámolt arról, hogy már a 46. héten, azaz november elején voltak olyan európai országok, ahol megkezdődött a vírus cirkulációja. Magyarországon jellemzően december végén, az ünnepek alatt szokott lenni egy mélypont, majd általában hétről hétre nő a megbetegedések száma. Idén azonban az 52. heti mélypont után az első héten megduplázódott a betegek száma. A legtöbb megbetegedést Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták – közölte a főorvos.

Molnár Zsuzsa szólt arról is, hogy évről évre csökken azok száma, akik beoltatják magukat az influenza ellen, tavaly már csak kevesebb mint 800 ezer ember élt a lehetőséggel. Az idei adatokat most összesítik, január végén tudják megmondani, hányan oltatták be magukat ebben a szezonban – tette hozzá.

A főorvos elmondta, az influenza jellemzően hirtelen kezdődő betegség, ami lázzal, torokfájással, száraz köhögéssel és izomfájdalommal jár, utóbbi az egyik legbiztosabb tünet. Magas láz esetén a legfontosabb az ágynyugalom és a folyadékpótlás, nem érdemes azonnal orvoshoz menni. Ha azonban súlyosbodnak a tünetek és nem csillapodik a láz, akkor feltétlenül keressék fel a háziorvost – tanácsolta Molnár Zsuzsanna.

Kitért arra is, hogy az influenza kaput tud nyitni a különböző bakteriális fertőzéseknek, leggyakoribb szövődményei a melléküreg gyulladás, a középfül gyulladás, illetve a bakteriális tüdőgyulladás. A szövődményeknek leginkább a valamilyen alapbetegségben, például asztmában szenvedők vannak kitéve – fűzte hozzá.

Forrás: MTI, csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére