Jelenlegi hely

Horváth-Forgács-Dányi család

Beküldő lakhelye: Pest megye - Egyéb

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Tulajdonképpen az összes lehetésges választ be tudnám jelölni, de azt gondolom a legnagyobb öröm az együtt töltött idő, ami nem csak abból áll hogy hazamegyünk az ovodából/munkából, főzünk, rendet rakunk, vacsorázunk, fürdünk és alszunk, hanem hogy mindezek mellett együtt társasozunk, kártyázunk, rajzolunk, erre csörög a diót játszunk vagy éppen amihez kedvünk van. És hogy ezeket a dolgokat nem csak a hétvégére tartogatjuk hanem megpróbáljuk a mindennapjainkba is becsempészni. Talán ez nehéznek tűnik a rohanó hétköznapokon, de olyan gyorsan eljön majd az idő amikor a gyerekünk már nem velünk akar majd játszani igy azt gondolom hogy most kell ezeket az alkalmakat megragadni.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

Sajnos én nem az édesapjával együtt nevelem a kislányomat, de szerencsére Apukával is nagyon jo a viszonya. Azonban ebben a kettős helyzetben a legnehezebb feladat következetesnek maradni. Sokszor érzem azt hogy en nevelem a Hannát és próbálok kicsit szogorúbb és következetesebb lenni, mig Apánál csak a móka és kacagás van. Néha akarva, akaratlanul is egy ki nem mondott rivalizálás miatt mindkét oldalról el van kényeztetve a Hanna. De keményen dolgozunk ezen és próbálom inkább Apukát is meggyőzni hogy a Hanna érdeke ha vannak szabályok és következetesek vagyunk vele MINDKETTEN.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Én eddig is tudtam hogy a gyereknevelés igazi csapatmunka a párommal, de a mi esetünkben a párommal és egyben a Hanna édesapjával és szerencsére nem csak én hanem most már mindkét másik fél is nyitott az épitő jellegű beszélgetésekre ha abban meg tudunk egyezni hogy a Hanna érdekeit szolgálja. És hát mindannyian folyamatosan tanulunk a hibáinkból amiket a gyerekneveléssel kapcsolatban eddig elkövettünk, de az út hosszú és szeretnénk mindannyian jól csinálni..:-)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére