Jelenlegi hely

Mosolygós család

Beküldő lakhelye: Pest megye - Monor és környéke

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Öröm számomra a puszta létük, a tudat, hogy szülő vagyok, hogy vannak gyermekeim. Mindaz amik ők maguk: amikor boldogok velük örülök, amikor szomorúak együtt tudok velük érezni, amikor tükröt tartanak elém és tanítanak engem, minden dologgal több leszek általuk.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

Egyik gyermekem nyitott, másik zárkózott típus, és nehéz őket nem összehasonlítani. Sok helyzetben könnyebb a nyitott személyiségűvel együtt lenni, és nehéz számomra, hogy a zárkózott gyermekem nem osztja meg érzéseit, élményeit. Ezért nehéz helyzetek számomra azok, amikor a zárkózott gyermek engedetlen, nehéz rájönnöm mi húzódik viselkedése mögött, és ugyanez a helyzet, amikor a két testvér egymással veszik össze.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Gyakran elveszítem a türelmem a pörgős hétköznapokban. Úgy gondolom, hogy ha több gyengéd módszer állna rendelkezésemre, akkor kevesebb lenne a stressz, és csökkenthetem a gyermekeim szorongásának szintjét. A szavaknak ereje van. Szeretném, ha valódi kapcsolat lenne köztünk, és nem játszmákat játszanánk.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére