Jelenlegi hely

Több mint 7,7 milliárd forintos fejlesztés fejeződött be a szolnoki Hetényi-kórházban

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csütörtöki projektzáró eseményen elmondta: százévenként egyszer történik a jelenlegihez hasonló nagyságrendű beruházás egy intézmény, egy város életében.

Kitért arra, hogy a 2007-2013-as költségvetési ciklusban 500 milliárd forint európai uniós forrás jutott az egészségügyre. Hozzátette: nincs olyan kórház az országban, ahol ne történt volna pozitív változás ebben az időszakban.

Jelezte: elindították a háziorvosi alapellátás fejlesztését is, és szeretnék, ha ez előtérbe kerülne a következő ciklusban. Balog Zoltán szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban felére csökkent a várólistákon lévő betegek száma.

Bene Ildikó fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, történelmi pillanat a jövőre százhúsz éves kórházban a fejlesztés, az intézményben ilyen nagymértékű beruházás még nem történt.

Kállai Mária kormánymegbízott elmondta, hogy a Hetényi-kórház, illetve az intézményben dolgozók 440 ezer ember egészségügyi ellátásáért felelősek. Hangsúlyozta: a kormány elkötelezett az egészségügy fejlesztése mellett, eddig soha nem látott fejlesztés zajlik az ország kórházaiban. Magyarország kiválóan tudott élni az uniós támogatások adta lehetőségekkel, amelyek kiegészültek a magyar állami támogatásokkal – mondta.

Tölgyes Anna, a kórház megbízott főigazgatója szólt arról, hogy a 2007-2013-as uniós ciklusban több mint 11 milliárd forint jutott a Hetényi-kórház fejlesztésére.

Közölte, a több mint 7,7 milliárd forintos projekt eredményeként a meglévő technikai tömb (B épület) mellett, azzal összekötve alakították ki az új C tömböt. Az így létrejött épületegyüttes lehetővé teszi az egyes társszakmák integrált működését. Az új tömbépületben kapott helyet a központi betegirányító egység, a szülészet-nőgyógyászat, a csecsemő- és gyermekgyógyászat, a fül-orr-gégészet és a szájsebészet, valamint a szemészeti osztály.

A megbízott főigazgató beszámolt arról is, hogy a betegek hatékonyabb diagnosztikai ellátása érdekében a tömbösítés részeként létrehoztak egy új, háromszintes radiológiai osztályt. Az épület földszintjén önkormányzati forrásból CT-, MR-vizsgálókat alakítottak ki. A korszerű tömbépületben létrejött infrastrukturális adottságok lehetővé teszik a betegutak racionalizálását, a humán- és tárgyi erőforrások hatékony szervezését – tette hozzá.

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere elmondta, kiemelt fejlesztés valósult meg nemcsak a kórház, hanem a város életében is. Hozzátette: a gyógyítás mellett a városban a prevencióra is nagy hangsúlyt fektetnek. Példaként említette, hogy Szolnokon 12 éve vezették be a mindennapos testnevelést, és legalább húsz éve kötelező a megyeszékhelyen az úszásoktatás.

Forrás: www.iszolnok.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére