Eskü, erről én sosem beszéltem, mert mindig azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen hálátlan dög, aki látta a tengert, számtalan Gin-Tonicot megivott a barátaival, együtt lehetett egész nyáron a családjával (mert itthonról dolgozom) és mégis én vagyok az, aki baromira nem tudja értékelni mindazt, amit a sorstól kapott.
Ezért inkább szép csendben, magányosan nyalogattam augusztus végén a sebeimet. Jó, okés, azért viszonylag gyorsan ki tudok minden évben belőle jönni, hiszen van két gyerekem, akivel szeptember második hetében máris fejest ugrunk az éveleji témazárókba, és akik miatt minden év elején szemöldökfelhúzva teszem fel a kérdést magamnak, hogy az „én gyerekeim mi a picsát csináltak előző évben az iskolában”?
Szóval melankólia. Megint érzem. Míg más alig várja, hogy visszamenjenek a gyerekek az intézménybe, addig én örökké dolcevita hangulatra vágynék velük. Vége a szabad életnek, újra időre kell kelteni, hajtani, megfelelni a néha irreális elvárásoknak, készülni a fizika, kémia dolgozatra, megérteni a 8-os matematikát... akár tetszik, akár nem, vissza kell zökkennünk a régi kerékvágásba, akkor is, ha egy porcikám sem kívánja. A nyár nekem a szabadság ízét jelképezi, a napsütést, a hosszú és gondtalan együttléteket a gyerekekkel (már amennyire mondhatok ilyet két kamasz anyukájaként), a teher és szorongások (azaz iskola) nélküli hónapokat.
Mindig azt hittem, hogy egyedül vagyok ezzel az érzéssel, de valójában nagyon is sokakat érint. (köszi ha hsz-be nyomsz egy szívecskét, ha te is köztük vagy!!) Évekig azt hittem, ez csak az én nyavajám, de most megvilágosodtam és nem okozott nagy meglepetést, hogy ezzel nagyon nem vagyok egyedül, sőt különösen az anyákat (és gyermekeiket) érinti. A nyár a szülők és a gyerekek számára is azt jelenti, hogy vissza kell térniük a munkahelyekre, és kezdődik újra az iskola és az óvoda.
Ráadásul a nyár vége szemtelenül az arcunkba tolja a nyári bakancslistán szereplő, ki nem pipált dolgok megbánását is. Mindehhez hozzáadódik a megszokott háztartási teendők terhe is, a rohanós és kevés együtt töltött idő, a délutáni könnyed beszélgetéseket felváltja a nem éppen kellemes közös tanulás, vagy csesztetés, hogy már megint hányast kaptál, miért nem akarsz menni úszóedzésre, vagy épp miért szúrtad Pistikét oldalba a ceruzáddal?
Szóval ez nem az én nyavajám, és még csak nem is a tiéd, hanem tudományosan bizonyított, amit a kutatók már évek óta vizsgálnak, szaknéven "august blues"-nak, azaz a nyár végi melankóliának vagy posztvakációs depressziónak is hívják. Stephen Ferrando, a Westchester Medical Center Pszichiátria igazgatója fogalmazta meg, „az august blues olyan érzés, mint egy több napig tartó vasárnap este”.
Szóval, ha te is így érzel mint én, akkor feloldozlak, nem te vagy a hálátlan dög, hanem egyszerűen elkapott minket az „august blues” kór.
Makai Marianna
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólások
❤️