Jelenlegi hely

Lámpásokkal hívják fel a figyelmet a gyerekeltűnésekre

Az eltűnt gyerekek világnapjához kapcsolódóan ma rendezik meg ötödik alkalommal az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű kampánysorozatot, amellyel a gyermekek eltűnésének jelenségére szeretnék felhívni a társadalom figyelmét.

Az idén a társadalmi kezdeményezéshez a fővárosi mellett nyolc megyei rendőr-főkapitányság csatlakozott - Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala -, amelyek a budapesti eseményhez hasonló színes programokat szerveznek.

Budapesten az Ötvenhatosok terén civil szervezetek képviselői, valamint a BRFK bűnmegelőzési, illetve baleset-megelőzési osztályának munkatársai várják az érdeklődőket, de a kampány minden helyszínen koncerttel, illetve a rendezvény védjegyévé vált világító lufik magasba bocsátásával zárul.

A rendőrség felhívása szerint Magyarországon az eltűnések oka elsősorban a kiskorúak környezeti körülményei, hatásai. Az érintettek általában közösségi szállásokon, lakásotthonban, gyermekotthonban elhelyezett, kísérő nélküli külföldi kiskorúak, gyermekvédelmi gondoskodás alatt állók, különváltan élő szülők láthatásról vissza nem vitt vagy oda el nem engedett gyermekei. Olyan eset is akad, amikor olyan kiskorú tartózkodási helye marad ismeretlen a hatóság előtt, aki felnőtté válása előtt dönt úgy, hogy elhagyja a szülői házat és megszakítja a kapcsolatot a hozzátartozóival, s később szándékosan nem ad életjelet magáról.

Tavaly 16 885 körözést adtak ki 18 év alattiakra eltűnés miatt, ők az összes eltűnt ember mintegy 84 százalékát jelentik. A tavaly elrendelt és jelenleg hatályos körözések száma fiatal- és kiskorúakra vonatkoztatva 852.

A rendőrség minden kiskorú eltűnését kiemelt feladataként kezeli, azonban a jelenség kezeléséhez elengedhetetlen a problémakörben érintett gyermekvédelmi szervezetek, a civil kezdeményezések és a családok együttműködése - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Az eltűnt gyerekek világnapja május 25-e, az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és társaira emlékezve. A kisfiút akkor engedték el egyedül hazulról iskolába a szülei, de az iskolabusz megállójához soha nem érkezett meg. Azóta a hiába keresett gyerekeké közül az ő esete vált a legismertebbé New Yorkban. Etant 2001-ben holtnak nyilvánította a bíróság. A fiú megölését 2012-ben beismerte egy férfi, ám a gyerek holtteste nem került elő.

 

Forrás: MTI

Fotók: Marjai János, Balázs Attila (MTI)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére