Jelenlegi hely

Országos programok az Európai Méhnyakrák Megelőzési héten

Idén január 19-25. között, nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét, melynek kapcsán a Mályvavirág Alapítvány országszerte 6 helyszínen (Budapest Corvin Plaza, Veszprém Balaton Plaza, Debrecen Plaza, Miskolc Plaza, Szeged Plaza, Békéscsaba Csaba Center) szervez felvilágosító rendezvényeket.

Az Alapítvány a megelőzési héten szeretne minél több nőt elérni, hogy információkat és felvilágosítást nyújtson a betegségről, és összefogja azokat, akik bármilyen formában érintettek a betegséggel, segítse felépülésüket, rehabilitációjukat.

„Bízunk benne, hogy ezzel a kezdeményezéssel minden nőhöz közelebb tudjuk hozni a megoldás kulcsát.  Célunk, hogy minden nő, életkorra való tekintet nélkül tudatában legyen annak, hogy védőoltással és rendszeres szűréssel ma már nagyon eredményesen védekezhetünk a méhnyakrák ellen. – emelte ki Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke.

A dedikált hét kulcsfontosságú üzenete, hogy ma már egyetlen nőnek sem szabadna meghalnia méhnyakrákban, mert ez a betegség megelőzhető! Egyrészt rávilágít a méhnyakrákszűrés fontosságára, hiszen a szűrés során a rákot megelőző elváltozás felismerhető, és időben elvégzett kezeléssel teljes biztonsággal gyógyítható. Mindemellett felhívja a figyelmet a védőoltás fontosságára, amely a tinédzser lányok mellett a felnőtt nők számára is megfontolandó. A vakcina megakadályozza, hogy a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV bejuthasson a szervezetünkbe, és fertőzést okozhasson.

Nagy mérföldkőnek számít, hogy 2014-től a legtöbb európai országhoz hasonlóan már Magyarországon is ingyenesen elérhetővé válik a védőoltás a méhnyakrákot okozó HPV ellen a 12-13 éves lányok számára.

A Mályvavirág Alapítvány 2013-ban méhnyakrák megelőzési mozgalmat indított, hogy összefogja azokat a nőket, családokat, szervezeteket, akik aktívan tenni szeretnének azért, hogy minél több nő vigyázzon magára, figyeljen az egészségére, járjon évente szűrővizsgálatra és fontolja meg a védőoltás lehetőségét.

 

Az  Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét

Az Európai Méhnyakrák Szövetség (European Cervical Cancer Association - ECCA) 2007 óta szervezi meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet. A nemzetközi kezdeményezés legfőbb célja felhívni a lakosság, a szakma és a döntéshozók figyelmét arra, hogy ma már egyetlen nőnek sem kellene méhnyakrákban meghalnia, hiszen ez a rosszindulatú daganatos betegség védőoltással és rendszeres szűréssel megelőzhető.

A figyelemfelhívó akció keretében tavaly Európa-szerte több mint 5 ezer különböző rendezvényt tartottak a megelőzési héten. A szervezet célja, hogy idén megduplázza a rendezvények számát annak érdekében, hogy minél több ember jusson naprakész szakmai információhoz a méhnyakrák súlyosságáról és a megelőzés fontosságáról.

Nőgyógyászati vizsgálat

 

Méhnyakrák

Európában a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 éven aluli nők körében, mintegy 30.000 nő veszti életét a súlyos betegségben évente, azaz minden 18. percben meghal egy nő méhnyakrákban, illetve minden esztendőben 60.000 új méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak.

Magyarországon Európa viszonylatában is súlyos a helyzet: hazánkban tavaly közel 400 nő halt meg a betegségben, pedig az időben felfedezett betegség gyógyítható. A lakosság védőoltási és szűrési hajlandósága messze elmarad a nyugat-európai átlagtól. A szervezett szűréseken a behívott nők csak kis százaléka vesz részt évente.

A méhnyakrákot a humán papillomavírus (HPV) rákkeltő típusai okozzák. A HPV-fertőzés nagyon gyakori, ugyanis a szexuális életet élő nők közel 80%-a fertőződik meg HPV-vel élete során. A legtöbb HPV-fertőzés 12-18 hónap alatt elmúlik a szervezet természetes immunvédekezése következtében, azt azonban nem lehet megmondani, hogy kinél szűnik meg vagy indul el a rákképződés folyamata. Méhnyakrák akkor alakulhat ki, ha a rákkeltő HPV-típussal történő fertőzés tartóssá válik.

A nőgyógyászati szűrővizsgálattal lehetőség nyílik arra, hogy időben felismerjék a rákmegelőző állapotot, és ezáltal megakadályozható a méhnyakrák kialakulása,  védőoltással pedig jelentősen csökkenthető a rákmegelőző állapotok kialakulásának kockázata. A védőoltás és a rendszeres szűrés együttes alkalmazása biztosítja a leghatékonyabb védelmet a méhnyakrák ellen.

 

Mályvavirág Alapítvány

A Mályvavirág Alapítvány 2013 májusában alakult azzal a céllal, hogy széles körben tájékoztassa az egészséges nőket a méhnyakrákról és felhívják a figyelmet a megelőzés fontosságára, valamint támogassa a méhnyakrákos betegeket a lelki felépülésben és információval segítse őket a gyógyulás időszakában. Programokat szervezünk megelőzési és rehabilitációs céllal, információs weboldalt fejlesztünk, könyvbemutatókat tartunk a Minden anyuka meggyógyul c. segédletről, ami egy méhnyakrákos édesanyja élményein keresztül mutatja be a betegségből való gyógyulás útját és a megelőzés lehetőségeit.

 

Forrás és további információ: malyvavirag.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére