Jelenlegi hely

Ápr. 16-án baba-mama/papa klubok találkozója

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom szeretettel várja a baba-mama/papa klubok képviselőit, tagjait találkozójára, melyet 2016. április 16-án Budapesten tartanak.

Az a közösségteremtő erő, ami ezekben a klubokban, együttlétekben megvalósul, hiánypótló. Támaszt nyújt a családoknak, tudást a szülőknek, érzelmi biztonságot, közösséget a friss családoknak. Találkozónkkal szeretnénk kifejezni, hogy az a munka, amit a baba-mama klubok működtetésében végeznek nagyon fontos és hálásak vagyunk érte.

A találkozó programját és jelentkezési lapját itt találja: http://tinyurl.com/hrrdup2

Előadást tart KÁDÁR ANNAMÁRIA és LÉDER LÁSZLÓ, aki az Apafüzet egyik szerzője, több szekcióbeszélgetés közül lehet választani pl. gyereknevelés, párkapcsolat, környezettudatosság.
A szervezők kiállítókkal és baba játszóházzal is készülnek.

A találkozó kapcsán fotópályázatot hirdetnek. "Babaklubunk fénypontja" címmel, melyre fényképet várnak a gesztes.olympia@haromkiralyfi.hu címre. A legjobbakat 10 000 Ft értékű nyereményben részesítik, de a pályázó klubok képviselői útiköltség térítést is nyerhetnek, illetve a programon résztvevők között további ajándékokat sorsolunk ki.

A fotópályázat kiírása és a találkozó programja ide kattintva olvasható!

A rendezvényen a kisgyermekkel érkezőket is szeretettel várják, akiknek egy nagy gyerekjátszót rendeznek be és gyerekfelügyeletet is biztosítanak.

A program ingyenes, de jelentkezéshez kötött. Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/137013756650062/  

Itt jelentkezhetnek: http://tinyurl.com/hrrdup2

Jelentkezési és a fotók beküldésének határideje: április 10.

 

Forrás: SZÉNA Egyesület, Három Királyfi Három Királylány Mozgalom

Korábbi cikkünk a találkozóról itt!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére