Jelenlegi hely

Parlamenti Ifjúsági Nap az Országházban

Jelentkezési határidő: 2016. április 25. 

Idén ötödik alkalommal rendezik meg május 27-én a „Van beleszólásod” Parlamenti Ifjúsági Napot az Országházban. A programot az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája, a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézetben működő Erasmus+ Ifjúsági Programiroda, az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága közösen szervezi.  

A Parlamenti Ifjúsági Nap célja, hogy a fiatalok megismerhessék a demokrácia alapintézményét és a törvényhozás helyszínét, az Országházat, megtanuljanak beleszólni a róluk szóló döntésekbe, a jövőben pedig aktívan részt vegyenek az őket érintő közösségi ügyek megoldásában. A Parlamenti Ifjúsági Napon részt vevő 250 diák a nap során hazai és európai uniós parlamenti képviselőkkel beszélgethet, interaktív vitajátékban vehet részt, bejárhatja az Országházat, és megismerkedhet az EU ifjúsági programjával, az Erasmus+ programmal is, amely lehetőséget teremt a fiataloknak saját ötleteik megvalósítására.

A képviselői vita a fiatalok saját, előre átgondolt kérdéseire, a vitajáték pedig az őket érintő témákra épül, melyeket a helyszínen megvitathatnak magyar illetve európai parlamenti képviselőkkel. 

A csoportok részvételét - a felkészüléssel és a kreatív beszámolóval együtt - szakmai zsűri értékeli.

Az általuk legjobbnak talált osztály fődíja egy Euroscola-programon való részvétel Strasbourgban, az Európai Parlament támogatásával.

Program

09:30-10:20 Érkezés 
10:30-11:00 Megnyitó 
11:10-12:25 Kérdezd a képviselőt - strukturált párbeszéd
12:25-13:15 Ebédszünet 
13:15-14:30 Ki mit tud a demokráciáról? - Vitajáték
14.30-14.45 Díszőrség bemutatója 
15:00-15:30 Parlamenti séta (választható, budapesti iskolák számára 9.15-9.45)

 

 

Jelentkezés

A Parlamenti Ifjúsági Napra való jelentkezés feltétele, hogy az osztályok átgondolják és összegyűjtsék azokat a témákat, kérdéseket, amelyeket a meghívott képviselőkkel meg szeretnének vitatni (néhány mondatban, maximum 5 kérdéssel).

Jelentkezni az online adatlap kitöltésével lehet. A programokon egy osztály maximális létszáma 30 fő (plusz 2 kísérő) lehet. Az osztályok kiválasztásánál az általuk javasolt témákat és a földrajzi kiegyenlítettség szempontjait veszik figyelembe a szervezők. Előnyt jelent, ha a diákok küldenek egy rövid bemutatkozó üzenetet (maximum 2 perces, okostelefonnal készített videóüzenet).

Az Országház-látogatáshoz a MÁV iskolai csoportok részére ingyenes utazást biztosít. Kérjük, a jelentkezési felületen jelezzék, amennyiben az ingyenes utazás lehetőségét igénybe szeretnék venni! A résztvevők számára a szervezők szendvicsebédet biztosítanak.

Jelentkezési határidő: 2016. április 25. éjfél

További részletek a Felhívásban olvashatóak. 

 

Forrás: Európa Parlament Tájékoztatási Iroda

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére