Jelenlegi hely

50 diákot jutalmaztak az V. Országos Szépíró Versenyen

Az V. Országos Szépíró Verseny döntőjén közel 300 fős mezőnyből kerültek ki a kézzel legszebben író diákok. A Nagy Imre ÁMK-ban április 16-án a szépírásban versenyeztek a sajátos nevelési igényű (SNI) és beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM) zavarral küzdő 6-18 éves diákok. A Magyarországon egyedülálló rendezvénysorozat záró eseményét az Imami is támogatta.

A Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanáccsal (SNI-TST) karöltve ötödik éve szervez Országos Szépíró Versenyt, amelyre idén több mint 9600-an jelentkeztek határon innen és túl. A verseny öt korcsoportban, felmenő rendszerben rendezték meg. Az iskolai, települési és megyei fordulók után a legjobbak jutottak tovább a döntőbe.

Az esemény hangulatát Bánhegyi Adrienn sportoló, többszörös világ- és Európa-bajnok ugrálóköteles bemutatója alapozta meg, majd a Kis-Csepel tánccsoport nógrádi tánccal, később a szólisták somogyi kanásztánccal szórakoztatták a közönséget.

A verseny házigazdája Tóth Endre, a Nagy Imre ÁMK intézményvezetője köszöntötte a vendégeket, utána Szalay-Bobrovniczky Alexandra Budapest főpolgármester-helyettese mondott beszédet. Felhívta a figyelmet arra, hogy minél fiatalabb korban figyeljünk a tehetséges gyermekek felkarolására.

A rendezvényt támogató csepeli önkormányzat nevében Borbély Lénárd polgármester elmondta: a városvezetés olyan kerületet alakít ki, melyben a gyermekek kiemelt figyelmet kapnak. Beszédében utalt a Csepeli Gyermeksziget Programjára, majd megköszönte felkészítő tanárok és a szülők segítségét.

A döntőt Potocki Ferencné, a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg. Mindenkinek köszönetet mondott a szervezésben nyújtott aktív munkájáért, kiemelten két munkatársa, Hegedűs Krisztina és Nagyné Sinkó Ágnes segítségét.

A versenykezdés előtt Telek Máté tánctanár lazító testátmozgatást tartott az érdeklődőknek, ezután a diákok a tantermekbe vonultak. Amíg a versenyfeladatot írták, a kísérő családtagoknak és pedagógusoknak előadást tartottak, a gyerekeknek műhelyfoglalkozásokat szerveztek a rendezők. Az eredményhirdetés előtt más területeken tehetséges SNI-s és BTM-es gyerekek adtak gálaműsort prózával, hangszeres zenével, tánccal, énekkel.

A szépíró versenyen korcsoportonként az öt kategória az első tíz helyezettjét díjazták, ötvenen vettek át oklevelet és az alapítvány, a csepeli önkormányzat, valamint adományozók ajándékát.

Az Imami felajánlása a Szombathelyimami által készített gyönyörű kiskanalak voltak.

A mostani országos megmérettetés alkalmával a diákok munkáját Kovács Patrícia és Gryllus Dorka színésznők, Köbli Norbert forgatókönyvíró, Molnár Edit képzőművész, Kohári Krisztina textilművész, Szécsi Ilona fotóművész, Erdei Kvasznay Éva képzőművész, P.Papp Zoltán költő, műfordító, Kőrösi Papp Kálmán festőművész, Deák Zoltán festőművész, Buzogány Dezső kalligráfus bírálták. 

Forrás: http://csepel.hu/hireink/kozelet/item/8476-50-diakot-jutalmaztak-az-v-or...

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére