Jelenlegi hely

Köszönjük család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni, ahogy fejlődnek.

Talán, leginkább az, hogy amit úgy érzem, én nem kaptam meg vagy rontottak el a szüleim, azokat a hibákat kiküszöbölhetem a gyermekem nevelésével kapcsolatban. S ha mégis hibáznék, azt el tudom mondani neki, s bocsánatot tudok kérni tőle, amire hihetetlen humorral reagál a gyermekem! Ez nagy örömet s megkönnyebbülést okoz számomra.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

Többet is ki tudnék választani. Annak ellenére, hogy még csak három és fél éves (januárban lesz négy), mégis nehezen élem meg, ha nem válaszol a kérdéseimre. (Pedig eléggé frappánsan teszem fel a kérdéseket, legalábbis remélem). Egyedül nevelvén, nehéz, kettős helyzetben van a gyermekem, én ennek tudom be, fiatal kora mellett, hogy zárkózottabb.
Amit még jelöltem volna, az az első pont, ami igazából a legkevesebb gondot okozná, mert egy gyermeknek szerintem az a dolga, hogy keresse, ismerje meg a határait, hanem inkább ez is annak, hogy egyedül vagyok vele, s vagy pl. főzök (háztartást vezetek) vagy vele vagyok. A feladatok nem oszlanak így el..... a lakás fut. Sőt, rohan! :)

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Még tudatosabbá válni a kommunikációban, s mindent megtenni -a jól működés keretein belül- azért, hogy az apukájával egy családdá legyünk. Olyan kommunikációs új fordulatokat megismerni, ami eddig az én fejemben nem létezett, így kikerülni a saját gondolati spirálomból, s szélesíteni, bővíteni azt.
Köszönöm, hogy leírhattam ezeket a sorokat!

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére