Jelenlegi hely

A Skultéty család

Beküldő lakhelye: Győr-Moson-Sopron megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A legnagyobb örömöt az okozza nekem, ahogy fent is írtam, hogy elégedettnek, egészséges lelkűnek láthatom őket. Az, hogy önállóvá kezdenek válni. Öröm látni, ahogy intézik, menedzselik saját kis életüket. Valamint igen büszke vagyok rájuk, hogy sikerült elérni nevelésük során, hogy belső korlátok alapján döntenek, kialakult a saját egészséges értékrendjük, nincs szükség a külső "nyomásra", szülői ráhatásra. Természetesen ez még alakulóban van. Pl. önmaguktól nem igen jutna eszükbe elmosogatni, még szólni kell miatta. De ez idővel egyre jobb lesz! :)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A testvérek közötti viták kezelése.

Számomra a testvérek közötti viták kezelése a legkeményebb dió. Mindhárom gyermekemet valóban egyformán szeretem. Nem mindenkit ugyanazért! Mindegyikük valami másban jó, és nagyszerű. Csodálattal tölt el a sokszínűségük, az eredeti gondolataik, stílusuk. Úgyis mondhatnám, hogy odavagyok értük. :) De testvérek közötti rivalizálás jelen van és időnként erősen jelentkezik. Amikor egymással igazságtalanok és akár csak szóban is, de bántják egymást, az nekem nehéz. Nem szívesen avatkozom bele az ilyen nézeteltérésekbe, nem szándékozom levenni a felelősséget a vállukról. Inkább vigasztalom az alul maradtat, és nyugtatom a másikat. Nem egyszerű eldöntenem, mi a helyes viselkedés ilyenkor részemről. Szeretnék hatékonyabban kommunikálni ezekben a helyzetekben is.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Éppen a fentiek miatt szeretnék részt venni a szülői kommunkációs tréningen. Az alapvető szeretet megvan a családunk tagjai között, a bennünk lévő kommunikációs gátak azonban időnként megakadályozzák, hogy ez a szeretet áramolni tudjon. Félreértések és olykor dührohamok viszontagságain keresztül próbáljuk megérteni és elfogadni egymást. Szeretnék békésebben, építőbben kommunikálni kamasz gyermekeimmel is.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére