Jelenlegi hely

Zélábo család

Beküldő lakhelye: Hajdú-Bihar megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni a befektetett energiát megtérülni.

Azért jelöltem be az utolsó válaszlehetőséget, mert szerintem ebben összefoglalóan minden benne van. A befektetett energia megtérülése számomra azt jelenti, hogy a gyerekek érzelmileg, értelmileg sőt testileg is szépen fejlődnek. Eredményeket érnek el az élet minden területén, folyamatosan tanulnak, csiszolódnak. Mindeközben megfelelő péladamutatás, energiabefektetés mellett, megtanulják, hogy a boldogság hozzáállás kérdése,ezért törekszünk a pozitívumok kiemelésére. A szeretet, amit szüléként adunk, maximálisan visszajut hozzánk általuk. A befektetett energia megtérülésének érzése, véleményem szerint a legnagyobb siker lehet egy szülő számára.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

A rendszerezett életmód kialakítása számunkra a lenehezebb fealadat szülőként. Mivel mi felnőttek sem tudunk sok esetben meghatározott keretek és szabályok között élni a mindennapjainkban, így a gyermekeinket is nehezen (vagy egyáltalán nem ) tudjuk rábírni a rájuk vonatkozó szabályok betartására. Pl: önálló öltözködés, rendrakás, fogmosás, mosatlan étkészlet elpakolása, stb.. Ráadásul sokszor kapjuk rajta magunkat a következetesség elmulasztásán is. Egyik nap elvárjuk például, hogy bevessék az ágyukat, másnap viszont már elfelejtünk szólni érte. Van persze olyan eset is, amikor már szándékosan nem teszünk szóvá valamit , nehogy kiképzésen érezze magát a gyermek. Nehéz itt is megtalálni az arany középutat.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Három gyermek anyukájaként, a legfőbb célom az hogy egy olyan jól működő családi rendszert tudjunk létrehozni, ahol a gyermekeim és mi szülők is jól érezzük magunkat. Fontosnak tartom, hogy most kisgyermekként, de később felnőttként se veszítsék el a bizalmukat felénk. Szeretném, ha nyílt, őszinte szeretteteljes kapcsolat jellemezné a családunkat a későbbiekben is.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére