Jelenlegi hely

A Gránit Oroszlán Példakép Díj 2019 nyertesei! Nézd meg, kik az idei példaképek!

Idén már harmadjára osztottuk ki a Gránit Oroszlán Példakép Díjakat. A győztesek Apa, Férfi pedagógus, Mester, Közéleti és Felelős üzletember példakép kategóriában a Férfiak Világnapja előestéjén megható gálaünnepségen vehették át az elismeréseket. A kitüntetéssel olyan férfiakat emeltünk ki, akik a jövő generációit építik, akik élen járnak az értékek örökítésében, példamutatásban, nevelésben.

Büszkén mutatjuk be a Gránit Oroszlán Példakép Díj 2019 győzteseit:

Az Apa kategóriával a férfias minta családon belül történő átadásának fontosságára hívtuk fel a figyelmet. A döntőbe Izsó László, Pekker Áron és Terdik János került be. A győztesnek járó díjat végül Terdik János, görögkatolikus szervezőlelkész vihette haza. Az apaság misszionáriusa, idén már kilencedik alkalommal szervezte meg a Debrecen és Máriapócs közötti „Apák zarándoklatát”.

Férfi pedagógus példaképek bemutatásával a férfi pedagógushiány negatív hatásainak leküzdésére, presztízsük növelésére törekedtünk. A döntősök ebben a kategóriában Hajdu Gyula, Sándor Csaba Lajos, Szabó Krisztián. A nyertes végül Sándor Csaba Lajos lett, aki már megjelenésével is határozott értékrendet képvisel: a régi székely viselet felemelője. Lassan 30 éve oktat Erdélyben. Teszi mindezt olyan elkötelezetten, hogy az egész életét a néptáncnak, néphagyományok megőrzésének, a székely nemzet felemelésének szentelte.

Mester példaképek kategóriába olyan mindennapi hősök jutottak, akik a szakmai munkán túl az életükkel állítanak példát gyermekeink elé. Idén ebben a kategóriában a döntőbe jutott Gorove László, Járosi Péter, dr. Németh Endre. A nyertesnek járó nagyobb üveg-gránit szobrocskát Gorove László vehette át, aki légimentő-orvos, felszentelt diakónus az Esztergom-Budapest egyházmegyében. Több mint húsz éve feleségével szabadidejükben segítik házaspárok életét. Alapítói és vezetői a Családok Jézusban közösségnek, ami házaspárok számára szervez különböző lelki programokat. Céljuk a házastársi kapcsolat megerősítése, ezáltal a társadalom alapegysége, a család biztos alapokra helyezése.

Közéleti példaképek felelőssége nem csekély, hiszen folyamatosan a figyelem középpontjában állnak. E kategória hármasát idén Mónus József, Rákász Gergely, Szekeres Pál alkotta. Az elismerést végül Szekeres Pál kapta, aki olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok magyar tőr- és kardvívó. A mai napig az egyetlen sportoló a világon, aki ép emberként és balesete után is versenyezve mind olimpián, mind paralimpián érmet szerzett. Civilben a fogyatékkal élő emberek egyik szószólójává válik, tevékenysége óriásit lendít sorstársai társadalmi elfogadottságán.

Felelős üzletember példakép olyan vállalkozók, cégvezetők számára létrehozott kategória, akik a saját érdekeiken túl messze távolabb látnak, és komolyan veszik, hogy felelősségük van az egész társadalommal szemben. A három döntős: Ács Zoltán, Handó János, dr. Pataki Gergely. A győztesnek járó elismerést dr. Pataki Gergely, sebész, plasztikai sebész szakorvos kapta meg. A Szent János Kórház Gyermeksebészeti Osztályának plasztikai sebészeti ambulanciáját is vezeti, gyermekeken végez helyreállító plasztikai sebészeti műtéteket. Számára a magánpraxis melletti karitatív tevékenység szakmai és emberi kiteljesedés is. Már 15 éve itthon és külföldi missziói során is rendszeresen karitatív egészségügyi minőségjavító munkát és műtéteket végez.

Zsűritagok:
Béres Klára, a Béres Gyógyszergyár Zrt. kommunikációs igazgatója, a Béres Alapítvány elnöke;
Vass Virág, író, újságíró, lapszerkesztő;
Novák Tibor, a Nobilis Zrt. tulajdonosa és vezetője, a 2018-as Gránit Oroszlán Példakép Díj Felelős Üzletember kategóriájának győztese;
Várkonyi Attila (Dj Dominique), zenész, rádiós és televíziós műsorvezető, a 2018-as Gránit Oroszlán Példakép Díj Közéleti szereplő kategóriájának győztese;
Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, bestseller író, előadó, társadalmi felelősséget érző közgazdász.

 

További információk a Gránit Oroszlán Példakép Díjról és a nyertesekről, döntősökről ide kattintva elérhető.
Részletes beszámolót a Gránit Oroszlán Példakép Díj 2019 Díjkiosztó Gálájáról itt tudod elolvasni.

További képek a Gránit Oroszlán Példakép díj gáláról:

 

Forrás: ferfiakklubja.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére