Jelenlegi hely

A gyermekek védelme miatt módosul a KRESZ

A jövőben egy álló gyermekszállító busz mellett legfeljebb 30 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnának el a járművek, és ez a sebesség lenne kötelező ott is, ahol gyermekek léphetnek az úttestre - ezt is tartalmazza a közúti közlekedés szabályait (KRESZ) módosító kormányrendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.

 

A jelenlegi szabály úgy szól, hogy ha a "gyermekszállítás" táblával megjelölt autóbusz vagy iskolabusz az úttesten áll, és használja a vészvillogóját, akkor az a gyermekek be- és kiszállását jelzi. Ilyenkor a járművet kikerülni vagy az autóbusz mellett elhaladni csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad.

Az új szabály szerint az ilyen busz mellett csak 30 kilométeres óránkénti sebességgel szabad elhaladni. További szigorítás az, hogy ha az úttest nem alkalmas párhuzamos közlekedésre, akkor a busz mellett legalább 2 méteres távolságot tartva kell elhaladni. A jövőben lakott területen belül, a megállóból való kiálláskor nemcsak az autóbusznak, hanem az iskolabusznak és a gyermekeket szállító busznak is elsőbbsége lesz.

Kiegészül a KRESZ egy másik, 30 kilométeres sebességkorlátozással is. Ha "gyerekek léphetnek az úttestre" piros keretű, háromszög alakú tábla áll az úton, akkor az alatta, kiegészítő táblán szereplő távolságon belül csak ekkora sebességgel lehet hajtani.

A módosítás várhatóan május 1-jén lép majd hatályba.

 

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére