Jelenlegi hely

Speciális étrend a közétkeztetésben is

Az ombudsman szerint az önkormányzatnak nem jóindulaton múló lehetősége, hanem törvényi kötelezettsége biztosítani a speciális étkezési szükségletű gyermekek óvodai, iskolai ellátását - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint egy szülő azzal a panasszal fordult Szabó Mátéhoz, hogy bár gyermeke lisztérzékeny, az iskolában nem biztosított a speciális igényű tanulók étkeztetése. A panaszos megrendelte a diétás ételeket egy közétkeztetési cégtől, és a kiszállításban az önkormányzat segítségét kérte, az azonban elzárkózott attól. Az ombudsman az önkormányzattól azt a magyarázatot kapta, hogy a drága kiszállításra nem telik a település szűkös költségvetéséből.

Az alapjogi biztos vizsgálati jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy miután az állam január 1-jétől átvette az iskolák fenntartói jogát, módosították a gyermekvédelmi törvényt, és aszerint az étkeztetést a települési önkormányzat köteles biztosítani a közigazgatási területén található nevelési, oktatási intézményekben. Ehhez az állami normatívák, illetve az étkező gyermekek után fizetett térítési díjak biztosítják a fedezetet.

A közlemény szerint nincs jogszabályi akadálya annak, hogy egy települési önkormányzat kiszervezze a közétkeztetést, azonban a vizsgált önkormányzat esetében a speciális étkezési igényű gyermekek ellátásának feltételeit az erre vonatkozó pályázati kiírásban eleve nem határoztak meg.

Az ombudsmani jelentés kivonatában hangsúlyozták, a gyermek egészségügyi állapotának megfelelő étkezés megszervezése – amennyiben szülője igényli – az óvoda, iskola dolga, a közétkeztetés biztosítására pedig az önkormányzat kötelezett. Az ehhez hasonló esetekben a köznevelési intézmény bevonásával az önkormányzatnak kell megtalálnia a megoldást, ilyen lehet például a napi háromszori étkezés megrendelése a speciális étkezést nyújtó közétkeztetési cégtől.

Az alapjogi biztos felkérte a Nógrád megyei Mátraszele közös önkormányzati hivatalának vizslási kirendeltségét, hogy tegyen eleget törvényi kötelezettségének, és biztosítsa a nevelési-oktatási intézményben a közétkeztetés lehetőségét a speciális étkezési igényű gyermekek számára is.

Az ombudsmani jelentés teljes szövege a ide kattintva oldalon olvasható.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére