Jelenlegi hely

Januártól kiszélesíti a kormány a családi adókedvezményt

Biztossá vált, hogy a kormány januártól kiszélesíti a családi adókedvezmény rendszerét. A módosítás további 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint, költségvetési vonzata pedig 50 milliárd forint lesz - jelentette be az emberierőforrás-miniszter pénteki sajtótájékoztatóján.

Balog Zoltán azt mondta, azok a szülők, akik eddig a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, azok családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd az adókedvezményt. Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás. Jelezte: most is már 1,1 millióan veszik igénybe a családi adókedvezményt.

Elmondta, az intézkedés pozitív hatását a családok már a januári bér kifizetésekor fogják érezni. Balog Zoltán példaként azt mondta, ez egy kétgyermekes 100 ezer forintot kereső szülőnél havi 4 ezer forint nettó jövedelemtöbbletet jelent majd. A változás lényegesen nagyobb a három és többgyermekes családok esetében - tette hozzá.

A sajtótájékoztató után kiosztott minisztériumi háttéranyag szerint egy háromgyerekes családban ha a két szülő együttes jövedelme 100 ezer forint, akkor az idei nettó 81 500 forintos jövedelem a következő évben 98 500 forint lesz, tehát nettó 17 ezer forinttal több mint az idén. Ha a (háromgyerekes) két szülő együttes jövedelme 300 ezer forint, akkor 51 ezer forinttal kaphatnak többet havonta - derült ki az anyagból.

Balog Zoltán közölte azt is, az elmúlt évben a családi adókedvezménnyel mintegy 184 milliárd forintot hagytak a családoknál, a mostani intézkedés hatása pedig számításaik szerint további 50 milliárdot jelent a költségvetésben. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a gazdasági növekedés biztosít majd forrást az intézkedés költségeinek fedezésére. A miniszter a jövő évi családi adózást érintő bejelentését az Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetségének (ELFAC - European Large Families Confederation) a Parlamentben tartott szakmai rendezvényének szünetében tette.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) főtitkára, akivel a miniszter közösen tartott sajtótájékoztatót - üdvözölte a bejelentést és köszönetet mondott a kormány korábbi, őket érintő pozitív döntéseiért, külön említve a rezsicsökkentést, amellyel szerinte a kormány a családok mellé állt és megvédte őket a szolgáltatókkal szemben. Hangsúlyozta azt is, hogy a mostani intézkedéssel elérik már a vidéki, kisebb keresetű, és az egyszülős családokat is.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére