Jelenlegi hely

Őszi kreatívkodások

A következő hetekre még jó időt mondanak - használjátok ki a jó időt termések gyűjtésére, hogy a hűvösebb, esősebb őszi napokon aztán együtt alkothassatok!

Mint minden évszaknak, az ősznek is megvannak a jellegzetes állatai, szimbólumai. Az ősznek legfőkébb a süni, bagoly, csiga és a tök ezek.

Összegyűjtöttem pár kézműves ötletet, amit az elkövetkezendő hetekben otthon, játszóházban, oviban-iskolában elkészíthettek. A kretaívkodást megelőzheti egy-egy mese, ének, amivel komplexebbé tethetjük a közös perceket.

Szúrós, de szeretjük: a SÜNI

Nagyon sok sündisznóról szóló kedves mesét olvashatunk, a mi kedvencünk  A sün, akit meg lehetett simogatni - egy kis süniről szól, ai nem vágyik másra, csak egy ölelésre.

További sünről szóló mesék:
- Fésűs Éva: Sündisznócska
- Csukás István: Sünmese
- Maskát Zsuzsa: A sün 

Bár nem vagyok feltétlenül a youtuberól nézhető mesék híve, etika óránkon megszoktuk nézni és megbeszélgetjük a gyerekekkel a tüskék leküzdésének lehetőségét is, ennek a karácsonyi mesének a feldolgozásával.

Gyerekkorom nagy kedvence, Halász Judit egy kevésbé ismert dalát biztosan szívesesn dúdorásszátok majd ti is a séta vagy a kézműveskedés közben. 

 

1. kép: a kartonból kivágott sünformára fél diót vagy gesztenyét ragasztunk - ehhez a technikához elsősorban a technokol vagy a ragasztópisztoly alkalmas

2. kép: a kisebb méretű leveleketérdemes először 2-3 napon át préselni, hogy könnyen dolgozzunk vele. A kivágott alapra stifttel tudjuk legkönnyebben feragasztani a leveleket.

3. kép: készülhet szilva magból vagy barnára festett tökmagból. A magok ragasztására tecnokolt javaslok.

1. kép: nagyon mutatós, de nem egyszerű - a szelídgesztenye bundáját érdemes kesztyűvel megfogni a munka során, a ragasztáshoz ragasztópisztoly javaslok

2. kép: egészen apró kezek is el tudják készíteni - a kivágott alapra egyszerűen rátekerjük a színes fonalat

3. kép: a (fél) pompom készítése sem ördöngősség - a kivágott kartonalapra itt ais a ragasztópisztolyt javaslok

4. kép: aprócska kezek is el tudják készíteni az összegömbölyödő sünit - a fejet vékony hegyű filccel rajzoljuk meg, a tüskék elkészítéséhez mi hibajavítót használtunk

 

Az esős időszak csúsz-mászói, amik elkészítve mégis cukik: csigák

Mesék, amiket a csigás-napon olvashatunk:

- Móra Ferenc: Pannika csigabigája
- Zelk Zoltán: Versenyfutás
- Fésűs Éva: A szívtelen csiga
- Döbrentey Ildikó: A csigacsalád meséje

Énekléshez:
Legismertebb gyerekdalunk a Csiga-biga gyere ki, de a gyerekek nagyon szeretik Gryllus Vilmos dalát is énekelni, viszonylag ismeretlenebb az Apacuka zenekar Csiga-bújócska című nótája.

1. kép: Végtelenül egyszerű,így a legkisebbek is el tudják készíteni a gyurma-gesztenye kombót - a siker elmaradhatatlan

2. kép: a katonból kivágott csiga hátára (ragasztópiszollyal) kisebb toboz kerül, amit előzőleg befesthetünk temperával

3. kép: az újrahasznosítás jegyében a tojástartók eleméből könnyen kíszathetjük el a csiguszt

A minden évszakban bölcs: bagoly

Mesék, amiket a baglyokról olvashatunk:
- Hűha, a félős bagoly
- Grimm testvérek: A bagoly
- Keresi Magda: A bagoly és az öreg fa
- Mari népmese: A bagoly meg a róka

Ének - hosszas keresgélés, kutatás és gondokodás után is csak egyet találtunk a gyerekeimmel- Kalap Jakab: Bagoly dal (ha tudtok mást, kérlek, küldjétek el!)

 

1. kép: Kivágjuk-felragasztjuk, a szemeket a muffinpapír teszi különlegessé

2. kép: a legkiebbeknek - alapja papírtányér, a tollak tépett fotokarton, a szemek muffinpapír - igazán cuki!

3. kép: az őszi termések dekoratív tárolására, dísznek a lakásban - papírból kivágjuk és az üvegre ragasztjuk a szemet-csőrt-lábakat-füleket

4.kép: A kis tobozra posztóból/kartonból kivágjuk az alkatrészeket és folyékony ragasztóval ragasztjuk fel

 

Az örök klasszikus alapanyag: a WC papír guriga

1. kép: Egyszerűen tekerjük körbe a gurigákat maradék fonallal, kartonból szemet-csőrt-szájat ragasztunk, esetleg lábat, a guriga tetejét benyomva alakítjuk ki a fülét

2. kép: A  fül kilalkítása után szemet ragasztunk, azonos vagy különböző színű csepp formájú papírt ragasztunk a testére

3. kép: a tollazatot berajzoljuk filctollal, papírból szemet ragasztunk, a szányak és a fülek valódi (kreatív boltban kapható) tollakból készülnek

 

Jó sétát, kellemes időtöltést!
Szavesen várjuk a megvalósított munkáitok képeit!

Vizaverné Horváth Zsófia 
Szombathelyimami
2 gyermekes anyuka, tanító

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére