Jelenlegi hely

Családbarát helyeket díjazott a Három királyfi, Három Királylány mozgalom

Családbarát helyeket díjazott a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom, a szervezet pénteken Budapesten, sajtótájékoztató keretében adta át az első elismeréseket egyebek mellett kávézóknak, éttermeknek, szállodáknak.

Családbarát helyeket díjazott a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom, a szervezet pénteken Budapesten, sajtótájékoztató keretében adta át az első elismeréseket egyebek mellett kávézóknak, éttermeknek, szállodáknak.

A díjjal járó - az intézményekre kiragasztható - matricákat azok a vendéglátó-, illetve szolgáltatóhelyek kaphatják meg, amelyek a kisgyermekes családok számára nyugodt és békés környezet tudnak biztosítani.

Skrabski Fruzsina, a mozgalom egyik alapítója elmondta, a családbarát helyre a Facebookon lehetett javaslatokat tenni. Közlése szerint harmincnál több ajánlást kaptak szerte az országból, majd ezek közül - személyes tapasztalatokat is figyelembe véve - választották ki a tíz legcsaládbarátabb intézményt.

Az első tíz díjazott az alsópáhoki Kolping Hotel, a budapesti Parajdi sópince, az újbudai Tranzit Kávézó, a szigetmonostori Rosinante Stílusos Vidéki Szálloda és Étterem, a veresegyházi Katlan Tóni Vendéglője, a budapesti WadiRum szépségszalonok, a székesfehérvári Szent Gellért Hotel, a budapesti Porcellino Étterem, a budapesti Briós Kávézó, valamint a Bóbitanet weboldal.

Újabb családbarát hely matricára érdemes helyekre, szolgáltatásokra a Háromkirályfi, Három Királylány mozgalom weboldalán lehet szavazni.

A mozgalmat 2009-ben Kopp Mária orvos hívta életre. A mozgalmat azért indították, hogy annyi gyerek születhessen, ahányat a családalapító fiatalok terveznek; ennek érdekében a civil szervezet számos konkrét javaslatot terjesztett már a kormányok elé, ezek közül többet be is építettek a kormányzati családpolitikába. Felmérések szerint a fiatal párok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból.

A szervezet indította el korábban a Családbarát vállalat díjat is; ezt az elismerést azok a cégek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy elősegítik a családbarát szemlélet kialakítását, és ezt a szellemiséget beépítik a cég stratégiájába is.

A mozgalomnak sikerült elérnie, hogy 2013-ban az Országgyűlés valamennyi frakciója nevében közös, ötpárti nyilatkozatot adtak ki, amelyben a politikusok vállalták, hogy támogatni fognak minden olyan családpolitikai intézkedést, amely a születésszám növekedését eredményezheti.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére