Jelenlegi hely

Középiskolai rangsor: ismét élen a budapesti Fazekas

A budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium vezeti a HVG 2016-os középiskolai rangsorát.     

Az eduline.hu oldalon szerdán közzétett összeállítás szerint az összesített rangsorban ismét élre került gimnázium kettő - a matematikai képességeket vizsgáló kompetenciamérés, valamint a matematikaérettségi eredménye alapján összeállított - alrangsorban is az első helyet szerezte meg.

A fővárosi iskolát az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, a veszprémi Lovassy László Gimnázium és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium követi.

Hatodik helyre az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola Hat Évfolyamos Gimnáziuma került, hetedik a szintén fővárosi Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola, a nyolcadik a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium lett. A kilencedik helyen a fővárosi I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium, a tizediken pedig a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola végzett.

Az összesített rangsor mellett a csütörtökön megjelenő HVG-kiadvány közli a szakközépiskolák, az egyházi, az alapítványi, a két tanítási nyelvű, a köznevelési típusú sportiskolák és a gyakorlóiskolák rangsorát is, valamint a diákolimpiai eredmények, illetve a biológia-, fizika-, kémia- és informatika-OKTV-n szerzett helyezések alapján összeállított intézményi listát.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére