Jelenlegi hely

Lakatokkal fejezték ki: családban élni jó!

 

A Pécsimami Közhasznú Egyesület idén harmadik alkalommal rendezi meg a „Pécsimami Napok” programsorozatot, melynek keretében a család és a gyermekvállalás megbecsülését kifejező sétára került sor május 4-én.

Az, hogy a szerelmesek az összetartozásukat jelképező lakatot helyeznek el, már régóta hagyomány Pécsett: az egyesület ezt a szokást értelmezte át, hiszen minden nagy lakatra annyi kis lakat került, ahány gyermeket a pár nevel.

 

Fotó: Bublik Róbert
 
 A pécsi Janus Pannonius utcai lakatfalhoz vezető sétán az egyesület felhívására több mint ötvenen vettek részt. A szülők és gyermekeik nevével, valamint a „Családban élni jó!” felirattal ellátott lakatokat az egyesület a Nemzeti Erőforrás Minisztérium családbarát közgondolkodás népszerűsítésére kiírt pályázata keretében, pályázati forrásból biztosította.

 


 
A résztvevőknek nem volt könnyű dolga: a 2010-ben bővített lakatfal mára szinte teljesen megtelt. Ezért hirdetett pályázatot az önkormányzat a lakatfal fejlesztésére, melyre negyven pályamunka érkezett. Az egyesület célja, hogy a pályázat eredményeként megújuló lakatfal ne csak küllemében, hanem szerepében is változzon: az ifjú szerelmesek mellett a gyermeket nevelő párok is magukénak érezzék azt.

 


 
A családok bővülésével a nagy lakatokra kerülő kis lakatok száma is nőni fog, így a gyermekvállalás, mint érték, mindenki számára láthatóvá válik.
 

A III. Pécsimami Napok programsorozata a párok közös sétájával lezárt szülőtámogató és párkapcsolat erősítő előadások után vidám családi délutánokkal folytatódik május 18-án és május 19-én.
 
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére