Jelenlegi hely

Már lehet szavazni 2024 legjobb, a családok életét fókuszba állító cikkekre, rádió- és televízióműsorokra

Elindult a Média a Családért, valamint a Külhoni Média a Családért díj közönségszavazása – január 10-ig lehet voksolni a családok életét, örömeit és kihívásait, legboldogabb és legnehezebb pillanatait feldolgozó cikkekre, rádió- és televízióműsorokra. A szakmai és közönségdíjakat 2025 januárjában ünnepélyes keretek közt adják át.

Hogyan zajlanak a hétköznapok egy olyan családban, ahol a szülők hét gyermeket nevelnek? Miért számít még mindig tabunak a nők harmadát érintő perinatális veszteség? Milyen változást hozhat a szülői gondoskodás nélkül maradt gyerekek életébe, ha olyan nevelőszülőkhöz kerülnek, akik valóban szerető, meleg otthont tudnak teremteni? És milyen segítséget kaphatnak a mentális problémákkal küzdő tizenévesek és családtagjaik? Többek között ilyen témákkal foglalkoztak a Média a Családért és a Külhoni Média a Családért díj idei jelöltjei.

A 2007-ben alapított Média a Családért díj célja, hogy a család ugyanolyan hangsúlyos szerepet kapjon a médiában, mint a való életben. Ahogy az előző években, úgy idén is azokat a magas szakmai színvonalon készült, nyomtatásban és online felületeket megjelent cikkeket, illetve rádió- és televízióműsorokat jutalmazzák, amelyek középpontjában a családok állnak.

„A jó újságíró bátor ember. És most nem a tűzvonalban járó vagy provokatív kérdéseket feltevő riporter merészségére gondolok, hanem arra a bátorságra, amellyel egy-egy szerző előfeltevésein vagy félelmein túllépve megmerítkezik mások nehézségében, örömében, sorsában, vállalva, hogy mindez a saját életére is visszavonhatatlanul hatással lehet. És ha ezt szakmája minden tudásával olyan cikké vagy műsorrá formálja, hogy az mások életében is változást hozzon, akkor ez a bátor ember jó újságíró is. A médiának és a család témájának nagy szüksége van ilyen kollégákra. Őket szeretnénk megmutatni” – mondja Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője, a szakmai zsűri tagja.

A Média a Családért Alapítvány szakmai zsűrije az elmúlt tizenkét hónapban egy-egy hazai és külhoni cikket, rádió- és televízióműsort választott ki, amelyeket a Képmás magazinban és az alapítvány honlapján is bemutattak. Az így kiemelt kétszer 12 jelölt közül kerül majd ki az a két győztes, aki elnyeri a 2024-es Média a Családért, illetve Külhoni Média a Családért díjat. Az elismeréseket ünnepélyes keretek között, 2025. január 23-án adják át.

A szakmai zsűri mellett a közönség is szavazhat a mediacsaladert.hu oldalon – a két kategórián belül több jelöltre is leadhatják a voksukat 2025. január 10-ig. Az olvasók, nézők által legjobbnak tartott hazai és külhoni jelölt elnyeri a közönségdíjat és az azzal járó 400 ezer forintos jutalmat.

A magyarországi Média a Családért díj főtámogatója a Magyar Telekom, a Külhoni Média a Családért díj a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósul meg. A közönségdíjakat az MBH Bank támogatja.

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére