Jelenlegi hely

Még lehet jelentkezni a Virtuózokra! Újdonsággal indul a műsor!

Bírod, ahogy a szomszédban a gyerekek együtt zenélnek? Most együtt is jelentkezhetnek a Virtuózok idei szezonjába! Az új műsor az együtt-zenélés örömét, közösségformáló erejét kívánja megmutatni a nézőknek. Az ötödik évad Kamara Virtuózok címen indul.
 

Virtuózok következő, Kamara Virtuózok elnevezésű ötödik évadába olyan muzsikáló csoportokat várnak, amelyekben családtagok és iskolatársak, barátok, tanár-diák kapcsolatok mutatkoznak meg a zenén keresztül.

Felhívás – Kamara Virtuózok – komolyzenei tehetségkutató
„Elsők az egyenlők között”

Az együttesek tagjainak száma minimum 3, maximum 10 főből állhat, az átlagéletkor nem lehet 35 évnél több.
Bármely akusztikus hangszerrel lehet jelentkezni, ami mozgatható és szállítható, illetve énekegyüttes vagy ének és hangszer együttes is beadhatja jelentkezését. Az együttesnek maximum 2 olyan tagja lehet, akinek felsőfokú zenei végzettsége van.

A jelentkezés menete

- a jelentkezést a virtuozok@mtva.hu címre kell elküldeni
- a jelentkező visszaigazoló e-mail –t kap, mellékleteként csatolva a kitöltendő űrlapokkal (Jelentkezési lap / adatkezelési nyilatkozat, illetve – kiskorú jelentkezőknek szülői beleegyező (törvényes képviselői) nyilatkozat a jelentkezéshez és részvételhez való feltétlen hozzájárulásról)
- a jelentkezési űrlapon szükséges lesz majd megadni a formációban résztvevő hangszerek nevét, az együttes tagjainak nevét, az együttes tagjainak születési évszámát, a tagok zenei tanulmányait, a kapcsolattartó e-mail címét, telefonszámát, öt, 3-8 perc hosszúságú, zeneműnek – a reneszánsztól a kortárs zenééig – a címét
- a kitöltött, kapcsolattartó által aláírt jelentkezési lapot, illetve – amennyiben szükséges, a szülői beleegyező nyilatkozat(ok)at, valamint a megadott zeneművek közül, az egyik darab vágatlan videofelvételét kérjük csatolmányként elküldeni a virtuozok@mtva.hu címre. A jelentkezési folyamat ezzel tekinthető lezártnak.

Jelentkezési határidő: 2019. március 5. éjfél

A Kamara Virtuózok felhívásáról bővebb információ a www.mediaklikk.hu/virtuozok oldalon található.

A tehetségkutatáson és a klasszikus zene megismertetésén, megszerettetésén túl a Virtuózok idei szezonja az együtt-zenélés örömét, közösségformáló erejét kívánja átadni a nézőknek. Magyarország első komolyzenei tehetségkutatója idén tavasszal az ötödik évadával, a Kamara Virtuózokkal jelentkezik a Duna Televízió képernyőjén.

ADL - Debrecenimami

Forrás: mediaklikk.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére