Jelenlegi hely

Sikerült! Összegyűlt a 700 millió a kicsi Zentének! Hidegrázós érzés egy ilyen mértékű összefogás

És vannak még csodák! Sikerült! Hidegrázós érzés egy ilyen mértékű összefogás részesének lenni, hinni az emberekben, hinni magunkban, hinni Istenben…Hihetetlen példaértékű az az összefogás, ami a kicsi Zentéért a napokban történt!

 

A kisfiú, aki szinte napok alatt mindenki Zentéje lett, akiért annyi ismeretlen anya hullajtott könnyet nap mint nap, aki miatt esténként még szorosabban öleltük meg gyermekünket és aki talán felnyitja a szemünket, hogy igenis összefogással, apró pici adományokkal életeket menthetünk!

Példaként szolgálhat előttünk, hogy nem szabad elmenni a mások gondja mellett, hanem meg kell ragadni a segítséget, összefogni, mert hegyeket tudunk együtt megmozgatni! Ez a pici fiú mit sem tud még a világról, de ma már példakép, összetartó erő és hit és egy csoda, hogy az országunk lakóiból egy olyan erőt hozott ki, amire senki nem gondolt, nincs politika, nincs vallási hovatartozás, csak egy ismeretlen kisgyermek mosolya, aki minden szívet meglágyított, és aki megtanította nekünk, hogy nincs lehetetlen, merjünk jónak lenni…

Zente 2018. február 28-án, időre 39+6 hétre, 9/10-es Apgarral született. Kisebb nagyobb problémákkal küzdöttek az elején ők is, ahogy nagyon sok más család is, nem kakilt Zente, de megállapították, hogy tejfehérje allergiás, oké másnál is előfordul ez. Azután Zente nem tartotta a fejét. Ez a gyors születés és a zsinór számlájára lett írva. Így aztán öt hetes korától gyógytornára jártak. A torna sikeres volt és három hónapos korára gyönyörűen tartotta a fejét. Megnyugodtak. Beérték a kortársakat, végre minden okés volt!

De 5 hónapos korában gerincvelői eredetű izomsorvadást állapított meg nála. Annak is az egyik legsúlyosabb formáját: Az SMA 1-et. Ezzel a diagnózissal a gyerekek a két éves kort sem élik meg, mert az izomsorvadás nem csak a végtagok izmait érinti, hanem a nyeléshez és lélegzéshez szükséges izmokat is!

Zente viszont kivételesen erős baba, a betegség ellenére is, és egy speciális kezelés segítségével harcol az izomsorvadás ellen! A kezelés neve Spinraza, melyet 7hónapos korától kap. Minden injekciót lumbálás követően a gerincvelőbe adnak. Eddig 5 lumbáláson esett át!

VAN REMÉNY!

Az Amerikában kifejlesztetett a Zolgensma nevű génterápia. De a kezelés kizárólag 2 éves kor alatt alkalmazható, ára pedig 2,11 millió USA dollár, vagyis 700 millió Ft. 700 millió, kimondani is nehéz, és egy szinte elérhetetlen nagyságú összeg.

De Zente szülei nem adhatták fel, eldöntötték, hogy fél év alatt előteremtik ezt az összeget. Nem kérnek mást csak 700 Ft-ot, de 1 millió embertől, igen ha innen nézzük tényleg nem is kell több, csak azt a pár embert megtalálni.

Felrobbantotta a médiát, felrobbantotta az internetet és felrobbantotta a Facebookot. Még hogy a Facebook semmire nem jó?? Hihetetlen erővel nyomult az emberek szívébe, mindenki egyként állt mögéjük, Magyarország megcsinálta  - és persze sok határon kívüli adományozó!

Bevallom nem gondoltam volna, de ha még bennem is volt, hogy igen, mi emberek képesek vagyunk összefogni és segíteni, akkor félelem volt bennem, hogy nem fog beleférni az időbe… de belefért és most egy csöpp kis fiúnak és a szüleinek újra van remény, nem másra hanem magára az életre! Talán Zente, azért született betegen erre a világra, hogy megtanítson minket jobb embernek lenni.... Mielőbbi gyógyulást kívánunk Zente és sok erőt a rád váró kezelésekre!

UI: Kérlek, ne utaljatok többet, mert az alapítvány nem közhasznú, csak Zente kezelésére fordítható az oda beérkezett összeg másnak nem adható! De ne hagyjátok abba a segítést, nagyon sok kisgyermek várja még a csodát...

Legyen minden segítő szándékú ember nagyon büszke magára! ♥

Makai Marianna - Kecskemétimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére