Jelenlegi hely

Jó tanácsok az év utolsó napjára, avagy szilveszteri hagyományok, népszokások, babonák

Az év utolsó napjához és éjjeléhez, illetve január elsejéhez számos szilveszteri népszokás és babona társul. Ezek közül csemegéztünk és összeszedtünk neked 21 újévi hagyományt és hiedelmet – nehogy valamit elfelejts vagy valamiből kimaradj!

Evéssel, ivással kapcsolatos szilveszteri hagyományok, hiedelmek

  • Szilveszterkor és január elsején is érdemes az aprópénzhez hasonló lencsét enni, ez ugyanis szerencsét és gazdagságot hoz. Aki nem szereti a lencsét,  egyen babot, rIzst, vagy kölest, és a biztonság kedvéért rakjon pár szem lencsét a zsebébe.  
  • Baromfit ne egyél, mert elkaparja a szerencsédet.  
  • Pulykát se, mert haragot gerjeszt.
  • A halat is inkább hanyagoljuk, mert azzal elúszik a szerencsénk. Kivéve, aki vízparti településen él, mert akkor a halpikkelyek száma egyenlő arányban áll pénztárcánk bőségével. 
  • Sertéshúst viszont érdemes enni, és akkor malacunk lesz, a disznó  kitúrja a szerencsénket. 
  • Szeljünk meg egy egész kenyeret, hogy egész évben legyen kenyér a családban. 
  • Készítsünk rétest is, mert ezzel hosszúra nyújthatjuk az életünket is, minél több a töltelék benne, annál bőségesebb évre számíthatunk. 
  • Szerencsét hoz, ha megtöltjük a kávétartót, cukortartót, sótartót, bors tartót, lisztes edényt, ha ezek tele vannak, egész évben bőségben élünk, de ha üresek, akkor szükséget szenvedünk ezekben a dolgokban. 
  • Aki üzlettel foglalkozik, egyen gyümölcsöt,  hogy gyümölcsöző esztendő köszöntsön rá. Ha almát eszik, számolja meg, hány almamag van az almában, annyi tuti sikerük lesz abban az esztendőben. (ez jól hangzik)
  • Szilveszter éjjelén a lányok készítsenek gombócokat és mindegyik gombócba tegyenek bele egy papír cetlit, rajta egy férfinévvel. Éjfél után tegyék fel főni, és amelyik gombóc először feljön a víz tetejére, az abban rejlő férfinév lesz a leendő férj neve. 
  • Fontos, hogy ne együnk meg mindent az év utolsó napján, mert akkor az újévben hiányt fogunk szenvedni.

Házimunkával kapcsolatos szokások, babonák

  • Szilveszter napján nem szabad teregetnünk, így mosnunk sem, mivel teregetés közben kirázzuk a gazdagságot; és ne öntsük ki a szemetet sem, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból! 
  • Az év utolsó napján már ne adjunk kölcsön semmit, mert lehet, hogy jövőre nem kapjuk vissza.
  • Január elsején ne vigyük ki a szemetet, mert azzal kidobnánk a szerencsénket.
  • Ne mossunk, ne teregessünk, mert ezek szintén szerencsétlenséget hozhatnak.

Egészséggel kapcsolatos szokások, babonák

  • Szilveszter éjjelén csapj nagy zajt, hogy elűzzük az ártó szellemeket és a betegségeket. Szerencsére erre számos eszköz a rendelkezésünkre áll: duda, trombita, hangos visszaszámolás stb.
  • Az év első napján hideg vízben kell megfürdeni, hogy egészségesek legyünk az évben.

+ Egy pár babona

  • Fontos, hogy az év utolsó napján csupa jó dolgokkal vegyük körül magunkat – tilos a takarítás anyukák!
  • Az év első napján pedig tartózkodjunk a veszekedésektől, családi viszályoktól, mert az egész évünket veszekedés fogja jellemezni.
  • Újév napján ajándékozzuk meg gyermekeinket, de csak dióval, almával vagy pogácsával.
  • Szilveszter éjjelén pontban éjfélkor az összes ajtót ki kell tárni, hogy az óév kimehessen. Ugyanis ha nem távozik, az újév nem tud bejönni.
  • Újév napján ne adjunk ki semmit a házból, mert ha ezt tesszük, sok kiadásunk lesz egész évben.
  • A szerelmesek, házasulandók, ha megkenik ajkukat mézzel, és éjfélkor úgy váltanak csókot, akkor édes és hosszú lesz a szerelmük, házasságuk. (Ezt a babonát akár ma is ki lehet próbálni.)
  • Egyes vidékeken a gyermekek száját is mézzel kenték be, hogy édes beszédű, kedves emberré váljanak, és sok édességet ehessenek az új esztendőben. 
  • Ha szeretnél a következő évben férjhez menni, szerencsés, ha egy férfi kíván neked először boldog új évet, így jók lesznek az esélyeid. 

 Egészségben, békességben, szeretetben és sikerekben gazdag új évet kívánunk mindenkinek!

M.Andi- Monorimami 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére