Jelenlegi hely

Mostantól okos SMS figyelmezteti a fáradt szülőket az esedékes oltásokról

Koronavírus idején is fontos, hogy a csecsemők idejében megkapják a védőoltásokat - Egy éves kor alatt kapják a legtöbb oltást a gyermekek, a friss szülők pedig gyakran tanácstalanok, mikor, melyik esedékes éppen, és mit kell róluk tudni. A probléma megoldására jött létre a VaccInTime oldal, egy okos SMS rendszer, mely tíz nappal előre emlékezteti a szülőket gyermekük soron következő védőoltásaira, és segít eligazodni az oltásokkal kapcsolatos tudnivalókban.

A szolgáltatás ingyenes és egy szülő több gyermekének oltásait is fejben tartja a szülők helyett. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Dr. Póta György védnökként támogatja a hiánypótló kezdeményezést. A szolgáltatás non-profit, támogatásokból tartja fenn magát az oldal.

„Koronavírus járvány idején kiemelten fontos, hogy a csecsemők idejében megkapják a kötelező és választható védőoltásokat, nehogy más, egyébként védőoltással megelőzhető betegség járványával kerüljünk szembe” - vélekedett Dr. Póta György.

„Azok a kórokozók, melyek ellen oltással védekezünk, nem tűnnek el, csupán a folyamatos oltás mellett nem tudnak tömegeket megbetegíteni. A kötelező és választható védőoltások elmaradása járvány kialakulásához vezet. Oltás hiányában a betegségeknek jobban kitett csecsemők védekezőképessége a betegség lezajlása után is tartósan gyenge marad. Ezért tud sokat segíteni egy olyan szolgáltatás, amelyben az emlékeztetés és a tájékoztatás is együtt van. A gyermekek védelme nagyon fontos, ezért fogadtam örömmel a VaccInTime elindítását. Minden szülőt arra biztatok, hogy regisztráljon az ingyenes szolgáltatásra.” - tette hozzá Dr. Póta György A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

A VaccInTime egy társadalmi céllal létrejött szolgáltatás, amely támogatásokból és időszakos kampányokból származó finanszírozásból tartja fenn magát. Az eredeti ötlet a DeepInsight kommunikációs ügynökség és az ügyfélkapcsolati megoldásokat fejlesztő Comnica  szakembereitől származik, akik közül maguk is többen kisgyermekes szülők, vagy most várják első gyermeküket.

Hogyan működik a VaccInTime?

A VaccInTime weboldalán egy egyszerű regisztrációt követően felvihetjük gyermekeink születési dátumát, a rendszer pedig ez alapján kiszámolja a kötelező, és az ajánlott védőoltások beadási időpontját. Az oldalon várandósok is regisztrálhatnak, így a gyermek születésekor az oltások észben tartása máris lehúzható az amúgy sem rövid feladatlistáról. Az okos SMS-ben kiküldött időpont emlékeztető egy-egy linket is tartalmaz, mely az éppen aktuális oltások ismertető lapjaira mutat az oldalon. A cél tehát a figyelmeztetés mellett az, hogy a szülők mélyebb tudást szerezzenek az oltásokról és felismerjék fontosságukat. Az oltástudatosság erősítésével így hosszú távon a védőnők és a gyermekorvosok munkáját is segíti a szolgáltatás.

Forrás:

DeepInsight Creative

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére